Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk.

A hársfaágak csendes árnyán

A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!


Vigan futottam
ki a rétre,
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elémbe!
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy megcsókolt-e? Meg biz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul belé a szám.


S tréfás kacagva
hamar ágyat
vetett szép pázsitos helyen.
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet, aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot,
ejhajahujj!
amit a fejem nyomott.


Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott!

A gyertya


Egyenesen, szilárdan áll,
Fénylő szemmel fölfelé néz,
Bár légköre olykor ködös,
Sötét s nyomasztóan nehéz.

Ruhája tiszta és fehér,
Nincs rajta semmi szenny, mocsok,
S ha ráfröcskölnek is ilyet,
Simaságáról lecsorog.

Meghittséget, szeretetet
Serceg lágy-szelíden hangja,
Akkor is, ha körülötte
Ezt senki, senki sem tudja.

Önzetlenül ég, melegít,
A sötétnek nincs itt helye,
Hiszen, mint az igaz ember,
Ő is fényre van teremtve.

Olykor küzd az áramlattal,
És titokban sír talán,
Mert néha sűrű cseppekben
Folynak a könnyek oldalán.

Aztán ismét bíztat, hitre
Serkent, szinte megnő lángja,
Hogy rohamosan csökken, fogy,
Sőt csonkig ég, nem is bánja.

Küldetését befejezte:
Ő eltűnt, s csak azért égett,
Hogy a kereső szívébe
Fényt vigyen és melegséget.

Ahogy most nézem a gyertyát,
Amint serkentően lobog,
Vágy ébred bennem, s most én is
Fényleni, égni akarok.

Hinteni a szeretetet
Önzetlenül jónak, rossznak,
Hogy méltó hirdetője legyek
A közénk jött Megváltónak.

Seres Katalin

Seres Katalin üzente 12 perce

Az idő és a felejtés.




Az idő és a felejtés.



A lány végre rászánta magát, és elindult. Elindult megkeresni az Időt.
Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, az Idő minden sebet
begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa
módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy látszott, már-már eltűnik,
de elég volt egy zaklatott álom, egy illat, mely megtalálta, egy zene,
mely fülébe kúszott, vagy egy ismerősnek tűnő mozdulat, és a seb újra
és újra felszakadt.

Nyugdíjas imája.

Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,
amikor elértem, felnéztem az égre
hála az Istennek most már megpihenek,
nem parancsol senki, magam ura leszek.
Nem lesz többé nekem zsarnokom az óra,
nem pislogok félve a nagymutatóra,
nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat
nem kell odahagynom a jó meleg ágyat.
Csak akkor kelek fel, amikor jólesik,
az egész háznépem, kívánságom lesik,
etetnek, itatnak s vakarják a hátam
ezt a boldog időt, jaj de régen vártam.

 Mottó: Van akiknek új,van akik tudják,de elfelejtették, és sokan vannak, akik tudják folytatni ezt a listát…. Kérlek, folytatsd Te is. Margó

- Ha a hagymát csak dinszteled, teljesen szétfő az ételben.

- Ha takarékon lefedve főzöl, nemcsak energiát és időt spórolsz, hanem sokkal ízletesebb az étel, mint gyorsfőzéssel. Közben végezhetsz apróbb munkákat is, vagy előkészíted a következő ételt.

- A tej nem tapad az edény falára forralás közben, ha az edényt előbb átöblíted vízzel és úgy öntöd bele a tejet.

Szépkorúak Klubja közösségi hálózatod bekerült azok közé a közösségek közé, amelyeket a Networkön és más oldalakon is hirdetünk, ajánlunk.