Brain Storming

Csoda vagy nekem:

Az egyetlen,
Akit a lelkem befogad,
Akire vágyom,
Akit életem végéig várom,
Hogy jöjjön, ha kell.
Akinek magyarázkodnia
Nem kell,
Aki kell, mert kell.

Ha szemed csillog,
Abban gyönyörködöm,
Ha szomorú vagy,
Azon erőlködöm,
Hogy felvidítsalak;
De nem tudok többet
Tenni, csak egy csöppet.

Téged is tép az élet:
Elkezdtél valamit,
Amit félre tenned
Nem lehet,
Mert várják,
Hogy minden leheleted
Azért libbenjen,
Azért legyen,
Hogy másnak jobb legyen.

Csoda vagy nekem,
Mert vagy;
Mert olyan vagy, amilyen;
Olyan, ami kell nekem;
Olyan, amit kívánok;
Amiről, ha nem is tudok,
Mégis várok és akarok.

Csoda vagy, mert vágyaim
Képe vagy,
Mert kínjaimra lényed
Enyhítést ad;
Mert jelenléted azt adja,
Amit semmi más …
… Csoda vagy nekem,
Ha valóban vagy,
És nem csak egy látomás

 Elmúltak a munkaévek,
lezárult egy korszak,
kerüld el a tétlenséget,
mert unalmat hozhat.

Önmagaddal mit kezdhetnél
ezen töröd fejed,
hisz te már nyugdíjas lettél
és senki se keres.

Gyorsan múljon ez a szünet,
mi erőt vesz rajtad,
a nyugdíjas egyesület
örül minden tagnak.

Azzal foglald el magadat,
mit legjobban szeretsz,
a nyugdíjas társaiddal
szorosan fogj kezet.

Életünk még lehet vidám,
ezért tartsunk össze,
tudjuk, milyen zord a világ
együtt sokkal könnyebb.

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk.

A hársfaágak csendes árnyán

A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!


Vigan futottam
ki a rétre,
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elémbe!
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy megcsókolt-e? Meg biz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul belé a szám.


S tréfás kacagva
hamar ágyat
vetett szép pázsitos helyen.
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet, aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot,
ejhajahujj!
amit a fejem nyomott.


Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott!

Nyugdíjas imája.

Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,
amikor elértem, felnéztem az égre
hála az Istennek most már megpihenek,
nem parancsol senki, magam ura leszek.
Nem lesz többé nekem zsarnokom az óra,
nem pislogok félve a nagymutatóra,
nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat
nem kell odahagynom a jó meleg ágyat.
Csak akkor kelek fel, amikor jólesik,
az egész háznépem, kívánságom lesik,
etetnek, itatnak s vakarják a hátam
ezt a boldog időt, jaj de régen vártam.