Galambpár (fotó: Moizes Gábor)
(részlet)
Bálint. Akiről e napon
emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú volt. Legendáját az
Érdy-kódex adja elő. Eszerint egy pogány fejedelem azt mondotta neki, hogy hisz, ha vak
leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságod
tevén, megvilágosojtá ő vak leányát.
Volt azonban egy másik Bálint is, szintén szent püspök (jan.
7), akinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, és így a passaui
egyházmegye társpatrónusa is lett. Németországban, Ausztriában, ott is Tirolban
különösen nyavalyatörősök bizakodnak a segítségében. A nyakukban hordott bálintkereszt, frászkereszt (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) a betegség elriasztását
célozza. Ezt a kapcsolatot a Valentin és Fall
szavak hasonló hangzása is segített megteremteni.
A két szent alakja főleg a germán népek tudatában eggyé
olvadt. Így történhetett aztán, hogy Bálint jeles februári ünnepe és
hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez
hazánkban is.
Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben
előfordul, ünnepét tehát őseink számontartották. Népszerűségét kereszt- és
családnévként való sűrű előfordulása is mutatja már a középkor végén. Így az
1522. évi egyházi tizedjegyzék tanúsága szerint a legkedveltebb szegedi
keresztnevek közé tartozik, sőt törzsökös helybeli családnévvé is válik. Ebből
és hasonló székely jelenségekből föltétlenül arra kell következtetnünk, hogy
magyar népünk körében is vagy liturgikus hagyomány, vagy néphiedelem fűződött
hajdan Bálint alakjához.
Kommentáld!