A Kínában közel 2000 éve termesztett
növény, mely egyben az egyik legrégebbi kultúrnövényünk növénytani nevét
(Paeonia) a görög mitológia isteneit gyógyító orvosnak, Paion-nak
köszönheti. Más források nevét a paean szóra vezetik vissza, ez diadalmi
éneket jelent.
Számos ősi vonás jellemzi a rendet.
Ilyenek a csavarvonal mentén álló virágtakaró-levelek, a sok porzó és
termő, az apokarpikus termőtáj[1340], valamint a lomb-, a fel- és a
csészelevelek egymás közötti fokozatos átmenetei. Nem ritka a
tüszőtermés vagy tüszőcsokor. Gyakori a polifenolok előfordulása. A
dilléniafélék (Dilleniaceae) családja a déli félteke trópusi-szubtrópusi
tájain, míg a bazsarózsafélék (Paeoniaceae) családja az északi
félgömbön honos.
A bazsarózsafélék családjába
(Paeoniacea) tartozó pünkösdirózsák nemzetségében, azon belül is a
bazsarózsák alnemzetségében, akadnak lágyszárú évelők és fás szárú,
lombhullató cserjék egyaránt. A vadon termő fajok száma meghaladja a
harmincat, a nemesített és keresztezett fajták száma pedig évről évre
nő. A kelet-európai, szibériai, kaukázusi, tibeti, kínai, fagyálló
szülőktől származó évelő fajták többségét Hollandiában állítják elő.
Magyarországon is őshonos Pécs környékén. Legismertebb a bánáti
bazsaróza (Peonia officinalis ssp. banatica). Kerti dísznövényként
valószínűleg a 16. században jelent meg nálunk. Parasztkerti
dísznövényként az évelő pünkösdi rózsa régóta közkedvelt. Magyar György
(1844-1923), aki Alcsúton és a Margit szigeten is parkosított, Csobánkán
évelő kertészetet rendezett be, amelynek Paeonia-gyűjteménye országos
hírű volt.
Kommentáld!