 Idén
ünnepli megalakulásának huszonötödik évfordulóját a Nemzeti Énekkar. Az
együttest a Magyar Állami Népi Együttes énekkarából Pászti Miklós
alapította, majd 1988-tól Elláné Bodonyi Katalin, később Ugrin Gábor
irányította. Az énekkar neve mára egybeforrt Antal Mátyáséval, aki 1990
óta tölti be a karigazgató tisztét.
-
A születésnapi koncertjük műsora sejteni engedte, úgy válogatta össze a
darabokat, hogy átfogóan bemutassa, milyen sokféle képességű az
énekkar.
- Valóban ez vezetett. Az énekkari munka bizonyos mértékig színészi
játék is, hiszen a mű tartalmát hordozva időről időre képzeletbeli
jelmezekbe kell öltözni, fantáziadíszletek elé állni, és különböző korok
részeseként előadni eltérő stílusú és korú alkotásokat. A szláv zene
egyébként is szívügyem, Stravinsky Menyegzője egy orosz népi lakodalom
XX. századi zenei nyelvre átültetett változata. Mivel az énekkar
hangzása meglehetősen telt, hiszem, hogy ez a darab nagyon jól fekszik a
kórusnak. Brahmsot énekelni mindig egészen különös varázslat, a
Szerelmi dalkeringőkben a német dalkultúra jelenik meg. A Carmina
Buranában középkori, egyszerre pajzán és ihletetten természetfestő, de
az élet örömeit igenlő karakterek váltakoznak, jó feloldása az estnek.
- Az előbb szó esett a hangzásról, hogy megy a munka most az énekkarban?
- Röviden: köszönöm szépen jól. Komolyan: a Nemzeti Énekkar
munkahely, mindennap próbálunk. Az énekkari felkészülés alapvetően
különbözik a zenekari munkától, mi nem koncerttől koncertig veszünk egy
adott anyagot. A zenekari praxisban egy hét, maximum tíz napos
próbaidőszak jut a következő hangversenyig. Az énekkar általában előre
tanul. Ennek nagyon sok oka van, például az, hogy sok különböző nyelven
kell énekelni. A Stravinsky-darabot már november elején el kezdtük
tanulni. Tehát csaknem négy hónapot szántunk rá, mert a huszonegynéhány
perces orosz szöveget meglehetősen gyors tempóban kell skandálni. Mivel
énekel nálunk egy kárpát-ukrajnai fiatalember, kéznél volt a segítség
kiejtés dolgában. Nemrég Bartók-kórusokat énekeltünk Brüsszelben,
olyanokat is, amelyeknek szlovák az eredetije, erre készülve is
konzultáltunk nyelvi segítővel. Ami a napi munkát illeti, új mű tanulása
esetén kicsit átolvassuk együtt, azután belevágunk a szólampróbázásba. A
négy szólamvezető vezetésével ugyanazt a rész külön-külön tanulják és
gyakorolják, ha elkészültek, "összefésüljük", aztán megint visszakerül a
darab szólampróbára, puzzle-szerűen építjük fel az alkotásokat. A
szólampróbának látom még egy hasznát, bizonyos hangzásokat is ki lehet
próbálni, és az egyes tagok felkészülési sebessége is nagyító alá kerül.
- A napi munka annál is
fontosabb, mert az énekes a testében hordja a hangszerét, nem teheti le,
nem adhatja oda, hogy javítsák meg, neki kell karbantartania.
- A zenekarban lehet vetésforgó egy-egy hangszercsoporton belül, de
az énekkarban mindig mindenki folyamatosan dolgozik. Az effektív
kóruspróba általában csak napi 3-4 óra, de társul hozzá kötelező egyéni
hangképzés is. Ha nagyon nehéz a mű, pihentetőül az idegen nyelvű
szöveget ritmikusan csak prózában mondjuk, ez kevésbé veszi igénybe az
énekhangot. Sokat utazunk, mert a kórusnak valamennyi vidéki zenekart ki
kell "kiszolgálnia".
- Nincs konkurenciájuk?
- Sok nagyszerű kórus van Magyarországon, de talán ilyen karakterű
kórus most éppen nincsen - tehát olyan nagy vegyes kar, amelynek a
teljes tagsága magánénekesi képzettségűekből áll össze. Mindig is célom
volt, hogy ezt a színvonalat elérjük. Nem egyszerű hivatásos, jó
kórusénekeseket találni, akik gyorsan tanulnak, jól olvasnak kottát, és a
kortárs zenei intonációkban is jártasak.
- Huszonegyedik évadját tölti a Nemzeti Énekkarnál.
- A működésem első tíz évében az énekkar nem volt túl csábító. A
Rádiókórus még teljes létszámmal dolgozott, ma - mivel kevesebben vannak
- más a működési területük. Nálunk 2000-ben szociálisan is
stabilizálódott a helyzet, a Nemzeti Énekkar szívóhatása nagyon erőssé
vált. A legtöbben, akik szeretnek kórusban énekelni, végcélnak ezt a
helyet tekintik.
- Az együttes megfordult több
operaelőadásban is, például a Parsifalban (Wagner), a Mózes és Áronban
(Schönberg), a Daphnéban (Richard Strauss) is.
- Szeretünk ilyen produkciókban részt venni, mert mindig frissíti a kedvünket, a szellemünket.
- Mi volt nehezebb munka, Kurtág
kórusműve, amelyet 2006-ban mutattak be, vagy Schönberg operája,
egyáltalán össze hasonlítható-e a kettő?
- A csüggedés és keserűség dalai talán nehezebb volt, mint a Mózes
és Áron. Mind a kettőben egy évi munkánk volt, a Schönberg-mű több órás
monstrum, az orosz nyelvű Kurtág-kórus mindössze nettó 20-25 perc.
Schönberg notációja valamennyire az általunk jól ismert tradícióra
támaszkodik, a Kurtág-műhöz azonban - talán Eötvös Péter fogalmazta meg
ezt frappánsan -, meg kell tanulni kurtágul. Bár én szinte születésem
óta ismerem őt, nem volt egyszerű kiérezni a kottaképből, mit szeretne
még hallani, amit a felületes olvasó esetleg nem olvas ki belőle. A
betanuláskor, a 80. születésnapja előtt (most lesz 85) tartott kurzuson
kibányászta belőlünk azokat az indulatokat, kifejezéseket, ágálásokat,
amelyek nem mindenkinek maguktól értetődőek.
- Mit szeretne elérni a következő negyedszázadban?
- Azt hiszem, tudjuk a nekünk való művek teljes repertoárját.
Egyetlen hiányérzetem, hogy nagyon ritkán kerülhet műsorra kockázattal
járó darab. A magyar koncertélet nagyon beszűkült, a slágerek
bűvöletében él, oratóriumbérletet például nem lehet megcsinálni Verdi
Requiemje vagy a Carmina Burana nélkül. Britten Háborús requiemjét csak
egyszer énekeltük, vagy 10 évvel ezelőtt Pécsett. Szeretném Schumann Az
éden és a préri című oratóriumát előadni, csodálatos alkotás, bár nem
könnyen adja meg magát. Rengeteg szép és érdekes kortárs oratórium
keletkezik, amelyeket bemutathatnánk. Nekünk természetesen
alkalmazkodnunk kell a Nemzeti Filharmonikus Zenekar programjához, de
adunk önálló koncerteket is, ezeket rendszerint én dirigálom, például
Prokofjev Alekszander Nyevszkij-kantátáját vagy Janácek Glagolita
miséjét.
MTI |
Kommentáld!