Megfontolandó szavak az öregedésről.
Egy
nap, egy fiatal barátom azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.
Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy öreg lennék.
Az ifjú ember, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam
neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom, rajta és majd
később válaszolok neki.
Végül is úgy döntöttem, hogy az öregedés egy ajándék. Tulajdonképpen
életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni.
Persze, nem a testem!
Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett
izmaim miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg arcon, aki visszanéz
rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az apám/, de nem sokáig
gyötrődöm ezek felett.
Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért.
Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé
kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam,
ha többet eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy
megveszem azt a kütyüt a nappaliba, amire semmi szükség nincs, de jól
néz ki.
Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjem, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.
Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek,
mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz
magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 - ig olvasok, vagy játszom a
számítógépen? Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem –
illetve a taktusra ringathatom magam mozgásomban korlátozott voltom
miatt - és sírhatok a régi szerelem emlékén. És meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a
testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik,
és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.
Ők is lesznek öregek. Ha!
Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is
néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra
emlékszem.
Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört
volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek
szenved, vagy elüti a cicádat/kutyádat egy autó? De a megtört szív az,
ami erőt ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem
szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a
tökéletlenség felett.
Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy
megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra.
Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték
meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni.
Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások.
Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket.
Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.
Nos, válaszolva ifjú barátom kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom,
hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok
örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint,
hogy mi lett volna ha. Vagy azon izgassam magam, mi lesz majd.
És minden áldott nap eszem édességet - már ha kedvem van hozzá, és futja is.
Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!
Szeretettel ajánlom a fenti gondolatokat kor- és kórtársaimnak.
És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a
nevetés az élet legnagyobb adománya és erősíti az immunrendszert.
Kapcsolódó cikkek:
Neves...
Neves...
Neves...
Nevess...