A középtávon is fenntartható államháztartási hiánykövetelmények és
az alacsony foglalkoztatási színvonal szorításában kézenfekvő és
helyeselhető a Széll Kálmán tervben megfogalmazott állami törekvések
iránya. Bármely célkitűzés megvalósíthatósága azonban a részletekben
rejlik, a konkrét módszerekben, szabályozásban, ütemezésben.
A nagy propagandával beharangozott, a várakozásokat
felkorbácsoló csomag pontos részleteinek nyilvánosságra hozatala
elmaradt, sőt az vált világossá, hogy ilyenek nincsenek is még, majd
csak a jövőben kerülnek kidolgozásra. Az elnagyolt elképzelések, a
durva, a népesség egyes csoportjainak érdekeit súlyosan sértő
elgondolások tesztelésnek tűnnek. A kormány eleresztett néhány sötét
színű luftballont, s várja, hogy melyikre, mennyire lőnek az egyes
társadalmi csoportok, illetve érdekképviseleti szerveik. Az egyelőre
baltával kiszabott irány finomra hangolása remélhetőleg függ majd a
társadalmi reagálásoktól is. Bár a megcélzott csoportok
érdekérvényesítési képessége igen gyenge, de az áttételesen érintett
szereplőkre ez már nem igaz.
Alacsony érdekérvényesítő képesség. Fotó: Rédley Tamás
Az államadósság mérséklésének és a foglalkoztatás bővítésének
univerzális eszköze a rokkantnyugdíjasok és a munkanélküliek ellen
indított támadás. A korhatár alatti rokkantnyugdíjasok között nyilván
vannak „potyautasok” is, de túlnyomó többségük valóban született
rendellenességgel küszködő, vagy munkában megrokkant, illetve
egészségromlást elszenvedett személy. A 350 ezres állomány közel
egyharmadát minden előzetes vizsgálat nélkül csalónak minősíteni nem
igazán tekinthető kulturált, korrekt eljárásnak. Az egyébként is
gyűlölködéssel terhes közhangulatot tovább terhelni egy újabb front
megnyitásával nem tűnik bölcs dolognak, bár az oszd meg és uralkodj
gyakorlata mindig is hatékony irányítási módszer, legalábbis rövidtávon.
Természetesen nem csak morális problémák vannak az elképzeléssel.
A
korhatár alatti rokkantnyugdíjasok állományának mérséklése már évek óta
napirenden van. Létszámuk 2005-ben volt a legmagasabb, 467 ezer fő,
azóta apadó tendenciát mutat. Különösen felgyorsult csökkenésük a
2008-ban bevezetett rehabilitációs járulék, a demográfiai folyamatok,
illetve az új megállapítások szigorúbb feltételekhez kötése miatt. A
2005-ös csúcslétszámhoz képest 25%-kal, több mint 115 ezer fővel
csökkent létszámuk, melynek túlnyomó része a 2008-at követő időszakra
esik. A rokkantsági új esetek megállapításának 10 ezer főre vetített
aránya soha nem volt olyan alacsony, mint napjainkban. Az elmúlt években
a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok körében megvalósult évi több
tízezerre rúgó állománycsökkenésnél nagyobb fogyást célszerűtlen
forszírozni.
A Széll Kálmán Terv hallgatólagosan feltételezi,
hogy rendelkezésre állnak, illetve viszonylag egyszerűen megteremthetők
azok a munkahelyek, amelyek a szociális ellátó rendszerekből kikerülők
tömegeit felszívják, megélhetésüket biztosítják. Ez pedig óriási
tévedés. A 2000-es évek első felében, amikor a munkaerő-kereslet mértéke
lényegesen kedvezőbb volt a jelenleginél, nyilvánvalóvá vált, hogy a
vállalkozói szektor nem tart igényt a képzetlen, alacsony
munkakultúrával rendelkező, többszörösen hátrányos helyzetű
munkaerő-tartalékra az inaktívak és a tartósan munkanélküliek köréből.
Helyettük inkább szakképzett szlovák, román, ukrán, stb. munkaerőt
alkalmazott különféle konstrukcióban. Nincs okunk feltételezni, hogy egy
esetleges munkaerő-kereslet bővülés esetén ez most másképp lenne.
Rémálmainkban
felvázolható azonban egy tervutasításos kapitalizmus víziója, ahol
irányított munkaerő-gazdálkodás keretében történik a munkavállalási
korúak elhelyezése, akár kapun belüli munkanélküliséget is generálva, de
piacgazdaság viszonyai között ez legfeljebb a költségvetési szektorban
képzelhető el, de ezzel a kígyó a saját farkába harap. A
közfoglalkoztatás sem olcsón rendelkezésre álló csodafegyver. A
közfoglalkoztatás vállalkozói szektorra testálása csak magas támogatási
arány mellett képzelhető el, ami egyrészt költséges, másrészt kiszorít
nem támogatott foglalkoztatottakat.
A munkaerő-piaci feszültségeket tovább növelheti a
tankötelezettség leszállítása 15 évre. A teljesen szakképzetlen,
munkatapasztalattal nem rendelkezőkre eddig sem tartott igényt a piac,
az ő körükben rendkívül alacsony a foglalkoztatási ráta. Ez az
intézkedés inkább rontja, mint javítja a foglalkoztatási színvonalat.
További rossz üzenete az elgondolásnak, hogy az állam nem tartja
feladatának a 15 éven felüliek közoktatásban részesítését, ami hosszú
távon sok probléma okozója lehet. Célszerűbb lenne a korábbiaknál is
jobban felkarolni az egyszerűbb szakmák képzésének 2-3 éves rendszerét
azok körében, akik egyéni adottságaiknál és társadalmi körülményeiknél
fogva jelenleg még nem alkalmasak az érettségit adó középfokú oktatásban
részt venni. Valamilyen szakképzettség megszerzése egyszerűen létkérdés
a hátrányos helyzetük részére még akkor is, ha tudva levő, hogy ezzel
nem fognak tudni életük végéig munkában maradni, de talán valahol el
tudják kezdeni pályafutásukat.
A munkanélküliek pénzbeli
ellátásának csökkentése csak közeledést jelent a valós helyzethez. A
törvényben biztosított 9 hónapos ellátási idő különféle szakaszait csak
azok tudták igénybe venni, akik azt megelőzően 4-5 év munkaviszonnyal
rendelkeztek. Az ellátásban részesülők többsége nem ilyen, jellemzően
csak rövid munkaviszonyt tud összeszedni két munkanélküliségi állapot
között, ezért csak az ellátás töredékére szerez jogosultságot.
Ez alól némiképp kivételt jelent a válság időszaka, amikor nagyobb
létszámban váltak munkanélkülivé hosszabb munkaviszonnyal rendelkezők
is. 2010-ben az álláskeresési ellátás tényleges igénybe vételének
átlagos ideje 3 hónap volt, a korábbi években nem érte el a három
hónapot. Az intézkedés tehát nem vezet valós költségvetési
megtakarításhoz. Viszont méltatlanul büntet néhány hosszú munkaviszony
után munkanélkülivé vált olyan személyt, akik után fizették a fedezetül
szolgáló járulékokat.
Tanulságul talán annyi vonható le egy régi
viccet felidézve, hogy nem ártana a kormányzatnak előbb számolni, aztán
riogatni a vágással.
(A szerző közgazdász, szociológus, egyetemi doktor, a GKI kutatásvezetője.)
Kommentáld!