A táncdal műfajába kényszerült, de tehetsége izgalmasabb zenei irányok felé vitte. Egy új emléklemez szereplőit kérdeztük, mit jelent nekik Máté Péter és zenéje. S mellettük egy író is eltöpreng dalain és a korszakon, amelyben megszólaltak.

Rúzsa Magdolna – Most élsz

Egy ország jól emlékszik még a Most élsz-re, mely új energiákkal telítődött, amikor az akkor 19 éves lány elénekelte a Megasztár döntőjében. A tehetségkutató műsorok történetének legnagyszerűbb percei közé emelkedett az a produkció. A hajdani Janis Joplin-hangú fiatal rockerlány zenei ízlésétől még messze állt Máté Péter, mégis sokat hallhatta otthon, a vajdasági szülői házban, ahol fiatalon híres énekesnőnek álmodta magát. Aztán tett egy nagy ívű zenei kanyart, bőrszerkóban nyomta a koncerteken a kemény rockot.
Most legújabb lemezéről egy izgalmas, nőies Magdaléna-arc néz a világra sejtelmes-kihívóan, a lemez zenei anyagában pedig az énekesnő lírai énje mutatja meg magát.

– Nagyon szeretem ezt a dalt, és nem csak azért, mert karrierem egyik legnagyobb sikerét köszönhetem neki. Amikor a Máté Péter-dalokat elém sodorta az élet, bevallom, először megijedtem. De aztán leültem és sokat hallgattam ezt a zenét. Erősen szövegcentrikus ember vagyok, azonosulnom kellett a mondandóval ahhoz, hogy a magaménak érezzem. Nem volt még akkor kellő élettapasztalatom, de sikerült a magam életére formálnom, és ez a dal azóta is alakul bennem – sosem éneklem kétszer ugyanúgy. Legjobban talán egy olyan embernek áll, akiben van már egy kis meghalás, és sok-sok vágy. Akkor sokat segített az azonosulásban a lírai énem, amire addig talán nem is nagyon figyeltem föl. Ma már sokkal inkább. Ez látszik meg a mostani lemezemen is, amely a lírai és a tavasszal megjelenő album a rockos „arcomat” harmóniában jeleníti meg. A Most élsz tehát fontos az én életemben is, de úgy látom, újra felfedezték a mai előadók is Máté Pétert. A zenék és a szövegek egyaránt elevenen élnek és hatnak, mert egyszerűek és szerethetők.

Szolnoki Péter (Bon-Bon) – Elmegyek

– Mindig megválogattam, hogy más előadóktól mit veszek át, és csak azt tudom vállalni, ami tetszik. Máté Péter teljes munkásságát szeretem, mert ő muzsikus volt, nem csak énekes. Több hangszeren játszott, hangszerelte a dalait – így példakép is számomra. Nincs kedvencem, de gyerekkoromban a kazettát többször visszatekertem, hogy a Te ott állsz az út végén szóljon. A jó dallam mindig az marad! Láttam kézzel írt kottáit, amiket féltve őriztek. Az egyik épp az Elmegyek című dalé volt. Külön instrukciók nem voltak benne, s bár többször hallgattam én is az eredetit, most a saját stílusomban adom elő.

Gáspár Laci – Hull az elsárgult levél

– Ez volt az a szám, amit legelőször hallottam tőle; 15-16 éves lehettem, túl egy szerelmi csalódáson, felkavart és gyógyított egyszerre ez a muzsika. Érzelmes ember vagyok, mélyen megélem az örömeimet, a csalódásaimat. Úgy érzem, ebben hasonlíthatunk Máté Péterrel. Egy biztos: ő mindig előrenézett, a nyugati előadókra figyelt, tíz évvel előbbre járt a koránál. Én sem elégszem meg soha azzal, ami van, szeretnék mindig valami újat megmutatni magamból. Igyekeztünk ezt a dalt is áthangszerelni, hogy modernebb legyen. A Zene nélkül mit érek én? című számot ugyanígy átdolgoztam, mielőtt előadtam a Megasztárban. Féltem is, hogy szabad-e, és megkérdeztem Máté Editet. Azt mondta: „Laci, bátran énekeld így. Ha Péter élne, tetszene neki. Ez így a tiéd!”

Keresztes Ildikó – Hazám

– Sajnos nem ismertem Máté Pétert. Amikor alkalmam nyílhatott volna rá, még csak főiskolás voltam, s távolról tiszteltem, mint minden olyan előadót, aki értéket hozott létre. A nagy találkozás a Hazám című dala kapcsán történt. Három évvel ezelőtt felkértek, hogy énekeljem el egy kliphez, amit augusztus 20-án, a tűzijáték után vetítenek majd a tévében. Óriási feladatnak éreztem. Ez a dal egy himnusz. Az ember szorongva készül rá, s vigyázni kell azzal is, mennyit tehetsz hozzá magadból, mennyire változtathatod meg. Egy kicsit muszáj leporolni, de úgy kell csinálni, hogy kevésbé hatásos soha ne legyen. Ez nem hakniszám. Alkalom, sőt apropó kell hozzá. Nekem kétszeresen is fontos, mert erdélyi vagyok. Mindkét hazámról szól, a szülőföldemről és a választott hazámról, Magyarországról egyaránt. De azt hiszem, a földijeimért még mindig jobban dobog a szívem, amikor éneklem.


Pély Barna (United) – Te ott állsz az út végén
 
– Anyukámnak sok Máté Péter-lemeze, talán az összes megvan. Otthon sokat hallgatta, így én is, amíg el nem költöztem. Ezért is volt nagy élmény, amikor az MTV Csináljuk a fesztivált! műsorában Máté Péter-számokat énekeltem. A dalainak széles íve van, mélyről jövő érzésekkel, van mit átadni a közönségnek – jó feladat az énekesnek. Nem tudok mindegyik dallal azonosulni, de vannak kedvenceim. Ilyen a Hull az elsárgult levél…; kicsit népdalos ereszkedő dallammenete van, egyszerre romantikus és klasszikus. Szomorú dal, amiben úgy tűnik, felgyullad egy kis reménysugár, de valójában mégsem. Mi a titka még mindig? Talán, hogy a dalait át tudjuk érezni, együtt a publikummal.

Bebe (Back to Black) – Zene nélkül mit érek én

– Gyerekkoromtól ismerem a dalait, mert a szüleim sokat hallgatták és szerették. Hozzám akkor még nem állt közel a melankóliája, izgő-mozgó gyerekként nagyon különbözött az ő zenei világától az én bioritmusom. Kellenek az évek ahhoz, hogy megéljük azokat az élményeket, amelyekről a dalai szólnak – mostanra talán már benőtt a fejem lágya e tekintetben is. A Zene nélkül mit érek én? nehéz dal, féltem tőle. Általában nem szokott jól sikerülni, ha túlságosan átalakítják. Sokszor azt látom: a jó halála a még jobb, úgyhogy ami jó, ahhoz nem szabad nagyon erőteljesen hozzányúlni. Ezért mi csak finoman hozzátettük a Back to Black zeneiségét.





Tabáni István – Még meg sem köszöntem

– Kevés énekes gyakorolt rám hatást, de Máté Péter köztük van. Érzelmek és érzések őszintén, amiből manapság kevés van, és azok is néha hamis illúziók. Ennél a dalnál próbáltunk hűek maradni az eredeti hangzáshoz. Ha a zene hangulata megváltozik, már nem azt fogja jelenteni, amit korábban. Márpedig a mondanivalónak itt nem szabad elvesznie. Amikor édesanyám először hallotta ezt a dalt az előadásomban, nem szólt semmit, csak megcsókolta a fejem. Gyakran elfelejtjük, mennyi mindent adott és ad nekünk az édesanyánk, pedig nem lehet elégszer megköszönni neki.

Kökény Attila – Ez majdnem szerelem volt

Zenészcsaládból származom, Máté Péter benne volt a kultúránkban. A dzsesszzenész bátyáimtól gyakran hallottam játszani a számait. Tizennégy évesen énekeltem először az egyik dalát. Mindenkinek volt Beatles-korszaka, nekem is, de még inkább volt Máté Péter-korszakom, és maradt is. Gyönyörű dalokat írt, tele volt muzsikával a lénye; és szinte minden dala sláger lett. Ha leülök a zongorához egy buliban este tízkor, és hajnalig Máté Péter-slágereket játszom, nem kell ismételnem, és garantált a siker.

Máté Péter több lemeze a nyolcvanas években jelent meg (Szívhangok, Keretek között), mégis inkább a hetvenes évtizedhez kötjük, amikor az Azért vannak a jó barátok dallamára egy vajszínű körhinta kileng a battonyai Dózsa téesziroda felé, hogy aztán visszataláljon az érparton álló Winnetou céllövöldéhez. Aztán egy kórusra szavalt vallomás („Köszönöm neked azt, hogy ilyen vagy velem…”), és a ná-ná-ná-szerű zárlat már a régi tyúkpiac betonján visszhangzik, ahol vásári cukorkaárustól veszünk hazafelé tíz deka kókuszost.
Máté Péter tehát jó barát, aki hazáig kísér, hogy visszaidézzük az eltűnt boldogságot egy fázós alkonyon.

Mező Misi (Magna Cum Laude) – Azért vannak a jó barátok

Valamikor gyerekkoromban fedeztem fel magamnak Máté Pétert, rádióban hallottam a Mondd, miért szeretsz te mást? című dalát, ami a mai napig nagy hatással van rám. Bele tudok halni. Gyerekfejjel nem igazán tudtam értelmezni, de különleges harmóniát hallottam ki belőle. Nem bántam meg a választásunkat az Azért vannak a jó barátok című dallal. Mikor volna szükségünk arra, hogy odafigyeljünk a környezetünkre, a családunkra, a barátainkra, ha nem épp most? Az élet egyszeri, megismételhetetlen. Legyen emlékeztető ez a dal!

Poós Zoltán író – Egy fázós alkonyon

Amikor a hatvanas évek Barbontól illatozó táncdalénekesei a következő évtized közepén lángossütődét nyitottak a Balaton partján, vagy lila Kandúr Bandi-zakóban énekeltek a svájci hotelek bárjaiban, a tatárbifszteket faló beatzenészek az Ádám sörözőben (Népköztársaság útja, ma: Andrássy út) arról beszéltek, hogy van egy srác, aki filozófiai magasságokba emelte a táncdal műfaját. És hogy szerinte „létünk ingoványra épül”.
Igaz, hogy Máté Péter nem volt úgymond poszterhős-karakter, a bakfis lányok nem ragasztották ki képét a falra a turbános szerecsent ábrázoló, Mokka feliratú suba mellé, de mindenki szerette, mert úgy énekelt az elmúlásról, a szerelemről, ahogy senki más a Béke szálló buja színpadán.
Máté Péter szemben a hatvanas évek vagány, csajozós figuráját hozó énekeseivel, divatba hozta a melankolikus karaktert, aki búcsúztatja a nyarat, a szerelmét, sőt magát az életet is.
Persze nem minden előzmény nélküli az Elmegyek biedermeier tájképe („Egy kis patak mindig rohan, és egyre csak énekel...” ), de az elmúlásról ilyen szuggesztíven senki nem énekelt a háború utáni táncdalfronton.

Nem lehet vitatkozni azzal, hogy „ami elmúlt, soha nem jön vissza már”, és azzal sem, hogy „egyszer nélkülünk megy a vonat tovább”.
Nem véletlen, hogy Máté Péter dalai gyakran hangzanak el temetéseken, és az Elmegyek című lírája a gimnáziumi ballagások egyik kulcsdala a Gaudeamus Igitur mellett. Esküvői meghívókon és érettségi tablókon is gyakran tűnnek fel idézetei, tehát bizonyos szempontból ő a hetvenes évek Kovács Ákosa. Vannak, akik szerint ezek a gondolatok jól mutatnak egy falvédőn, a vászonruhácskába öltöztetett PB-gázpalack fölött, ugyanakkor Máté Péter mindig is kereste a menekülési útvonalakat a táncdalok világából. Ő hangszerelte a Jézus Krisztus szupersztár magyar változatát, ő írta a Krízis című, csövesekről (!) szóló rockmusicalt, és alapvetően konceptlemezekben gondolkodott; lásd Keretek között című, „az emberi lét természetes kereteiről” szóló albumát.