Aranyosi Ervin: A Halottak napjának értelmét keresve.
Mint ruhásszekrényben a levetett ruhák,
amit a lélek lassacskán kinőtt.
Felettük kőből, a levetett cipők.
Köröttük ősztől tépett lombú fák.
Pár kőbevésett, tárgyszerű adat,
hogy ettől-eddig hordta valaki,
kőfaragó kérésre rótta ki.
Neki szokványos, könnyű feladat.
Átkelt a lélek, letette terheit,
amit tovább, élők cipelnek majd.
Kiket még itt, az elvárásuk hajt.
A lélek lenne eltemetve itt?
Lomtár, adattár? S te őt keresed?
Azt, kit szerettél egy életen át?
Ki hagyott csodás emlékeket rád?
A ridegségben a lelkét nem leled!
Hát jó hírem van, mostantól szabad!
Elvégezte életfeladatát,
s nem nélküle változik a világ,
s lehet már kapott új testet, másikat.
Mert harmadnapon mind feltámadunk,
s a mennybe lépve, új létet tervezünk,
új ruhát hordva, ismét élők leszünk,
s keressük magunkra mért feladatunk.
Ruhásszekrények hát a temetők,
mely életekről bár tanúskodik,
de akik hordták, nem nyugosznak itt,
az igaz lelkek ott nem lelhetők.
Hiszen a lélek folyton vándorol,
s csak földi lépték neki az idő.
Csak ugródeszka születés – temető.
Amíg itt élsz, lelked térben honol.
Hát ünnepelj, halottak napja van!
Szeretted végre ledobta kínjait,
lehet azóta egy új testben lakik.
Vagy szomorkodj, siratva, hasztalan!
Halottak napján a lélek ünnepel!
A többi lelket, kikkel egyek vagyunk!
Mért rettegünk? Úgyis feltámadunk!
Lehull szemünkről a homályos lepel.
Aranyosi Ervin © 2019-10-26.
A
vers megosztása, másolása, csak a vers előtt a szerző nevével és a
vers címével, valamint a versszakok megtartásával együtt
engedélyezett.
Kommentáld!