Szeretettel köszöntelek a Szépkorúak Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Építds, szépítsd ömnagunk és mások örömére, hívd meg ismerőseidet is. Margó
Szeretettel köszöntelek a Szépkorúak Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Építds, szépítsd ömnagunk és mások örömére, hívd meg ismerőseidet is. Margó
Szeretettel köszöntelek a Szépkorúak Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Építds, szépítsd ömnagunk és mások örömére, hívd meg ismerőseidet is. Margó
Szeretettel köszöntelek a Szépkorúak Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Építds, szépítsd ömnagunk és mások örömére, hívd meg ismerőseidet is. Margó
Akkor tudjuk meg, mi a halál, ha olyasvalakit veszítünk el, akit nagyon szerettünk. A halálélmény lesújt bennünket, kétséget támaszt bennünk önmagunk és minden iránt, amit eddig magától értetődőnek tartottunk. Átalakulásra kényszerít, ha akarjuk, ha nem.
Különösen a közeli családtag - szülő, társ vagy gyermek - halála változtatja meg végérvényesen az itt maradó életét. Ez a változás sok esetben az egész életformára kiterjed, de a lelkiállapotra mindenképpen. A veszteség tudomásulvétele és elfogadása sok szenvedéssel jár, ami a gyászolót mélységesen kimeríti. Nem véletlenül nevezi a pszichológia gyászmunkának ezt a lelki folyamatot. Tudomásul kell venni, hogy a halottal együtt elvesztettük saját életünk egy részét is. A véglegesen lezárult kapcsolat befejezetlensége kibírhatatlannak tűnik. A feszültség nyomása átmenetileg enyhül a sírástól, a múlt történéseinek fölemlegetésétől, a közös visszaemlékezésektől. Erre régebben módot adtak a hagyományok, mint például a siratás, a tor, a különféle gyászszertartások, halotti misék. Napjainkban nem segítenek már ezek a rítusok. Elveszítettük a búcsúzás, a halottról való beszélgetés kultúráját. A halál tabu téma. A közösség - szokások által szabályozott - támogató ereje megszűnt. A haldokló ápolása az egészségügy feladata, a temetés rendezése az erre szakosodott vállalkozásoké, a gyászoló család pedig magában küszködik. Pedig főként az első hetekben támogatásra szorulna
Az élet rendje
Gyásznak nevezzük azt az érzést, amelyet valamilyen érték elvesztésének az élménye vált ki belőlünk. A gyász folyamata képessé tesz rá, hogy el tudjunk szakadni attól, amit elveszítettünk. Tudomásul kell vennünk, el kell fogadnunk a veszteséget úgy, hogy közben a lehető legtöbbet őrizzük meg, és vigyük tovább az elvesztett emberi kapcsolatból. Ha meghal valaki, akit szeretünk, ez nemcsak hogy előrevetíti a saját halálunkat, hanem bizonyos értelemben meghalunk vele együtt mi is. Szeretteink halála minden másnál radikálisabban tudatosítja bennünk, hogy döntően kapcsolataink alapján értelmezzük magunkat, hogy egy kapcsolatnak a - halál általi - megszakadása kivetkőztet bennünket önmagunkból, és új alkalmazkodást kíván tőlünk. Ez az "élmény" megrendíti a magunkról és a világról alkotott képünket. A gyászra vár az a feladat, hogy kimunkálja bennünk a visszarendeződést. Hogy sikerül-e a világ és önmagunk megítélésébe újabb perspektívát vinnünk, és a haláltudatot éntudatunk részének tekintenünk, vagy megroppan bennünk valami, és vég nélkül gyászolunk, ez attól függ, hogy tudunk-e helyesen gyászolni. A gyászt nem szabad gyengeségnek tekinteni. A gyászolás rendkívül fontos lelki folyamat egészségünk megóvása érdekében. A gyászolást sok minden befolyásolja: a halottal való kapcsolat "minősége", a gyászoló életkora, a gyászoló neme, a korábbi veszteségek és azok "megélése", az aktuális élethelyzet, és a gyászoló emberi kapcsolatai. A testhez hasonlóan a lélek működésének - így a gyász lezajlásának - is vannak törvényszerűségei. A gyászfolyamat különböző fázisokra osztható.
Ez nem lehet igaz!
A gyász első időszaka az elutasításról szól. A gyászoló nem veszi tudomásul a veszteséget, képtelen érzékelni azt, ami történt, rémülettől dermedt és sokkos. Ez a fázis többnyire rövid, mindössze néhány napig vagy egy-két hétig tart. (A hirtelen bekövetkező haláleseteknél ez a fázis hosszabbra nyúlhat.) Ebben az időszakban lehetőség szerint le kell venni a gyászoló válláról a mindennapi élettel kapcsolatos teendőket, és segédkezni a halálesettel összefüggő ügyek lebonyolításában is. Fontos érzékeltetnünk vele, hogy nincs egyedül, ugyanakkor nem járunk el helyesen, ha kiskorúként kezeljük, vagy védőbúra alá helyezzük. Meg kell találnunk az optimális arányt a közelség és a távolságtartás között vele szemben. Fontos a gyászoló számára, hogy érezze: szabad olyan bénultnak, olyan érzéketlennek lennie, mint amilyen, és senki nem veti a szemére, ha pillanatnyilag nem hullat könnyeket. Hiszen ez az érzéketlenség az érzelmi megrázkódtatásból fakad. A gyászoló az erős érzelemtől "dermed meg".
Bárcsak még egyszer elmondhatnám
Az érzelmi bénultságot követően hamar felszakadnak az érzelmek. Vegyes érzelmek lesznek úrrá a gyászolón: gyász, düh, harag, félelem és nyugtalanság. Az érzelmeknek ezt a kaotikus zűrzavarát el kell viselnünk. Az is előfordulhat, hogy a gyászoló "bűnöst" kezd keresni, és az orvosok vagy az ápolók között véli megtalálni azt. Ez rövid időre mintha könnyítene a gyászon. A vétkest természetesen nem csak mások soraiban kell keresnünk, saját magunkat is hibáztatjuk szerettünk haláláért. A gyásznak ebben az időszakában jelenik meg a bűntudat. Néha döntő szerepet játszik, hogy milyen volt a viszony a haldokló és a hátramaradott között, és hogy tisztázni tudták-e még a problémáikat. Az erős bűntudat például azt eredményezi, hogy a gyászoló megreked a folyamatnak ebben a fázisában. Agresszív érzések szabadon engedése segíthet elkerülni a depresszióba süllyedést. A hevesen feltörő érzelmek nehéz helyzetbe hozzák a gyászolót, ugyanis a társadalom önuralmat várna el. Fontos azonban, hogy ezek az érzelmek szabad utat kapjanak, hogy a gyászoló eljuthasson a gyász következő fázisába. Ha beszélgetünk az elhunytról, nagyobb a valószínűsége az ilyen indulatok kitörésének, mintha a gyászoló figyelmét el akarnánk terelni. Ebben az időszakban egész egyszerűen csak meg kell hallgatni, odafigyelni rá, s elviselni ezt a fel-le hullámzó érzelmi zűrzavart.
Nehéz búcsú
A düh és a bűntudat már a "keresést" szolgálja: ameddig valaki miatt bosszankodni tudunk, addig az illető valamilyen módón még létezik. A gyász harmadik fázisában, a keresés, a megtalálás és az elválás stádiumában - öntudatlanul vagy tudatosan - "keressük" az elhunytat, ott, ahol gyakran láttuk, amikor még élt. Ebben a szakaszban valóságosan létező embernek tekintjük őt. A hétköznapok valóságával való összeütközés azonban újra és újra ráébreszti a gyászolót, hogy az elhunyttal való kapcsolata, amelyről azt hiszi, hogy helyreállt, lényegesen megváltozott. A keresés gyakran belső párbeszéd alakját ölti. Ennek során újból megtaláljuk a partnert, ismét diskurálhatunk vele. Ez lehetőséget teremt arra, hogy bizonyos kérdéseket újra megvitassunk vele. A gyászmunka akkor zárul le sikerrel, ha a "megtalálást" ismét a "kényszerű elszakadás" követi, és amikor a gyászoló képes már el is fogadni ezt az elválást. Ez az időszak hetekig, olykor évekig is eltarthat. A gyászolót ebben az időszakban nem szabad unszolni a végérvényes veszteség elfogadására.
A szeretet van olyan erős, mint a halál
Amikor a keresés és az elszakadás váltakozása eljutott abba a stádiumba, hogy már nem köti le a gyászoló minden gondolatát, teljes képzeletvilágát, kezdetét veheti az önmagához és a világhoz való új viszony kialakításának időszaka. Ennek előfeltétele, hogy az elhunyt "belső alakká" váljék: korábban, ami a kapcsolatban létezett, az már a gyászoló saját lehetőségeinek körét gazdagítja. Tudatosul benne, hogy az elhunyt milyen hatással volt rá, hogy a szeretete mit alakított, formált rajta, és mi az, amit a vele való kapcsolatból nem veszített el. Minél inkább megtalálja a gyászoló önmagát az élet megkövetelte új szerepekben, s minél világosabban látja ennek révén milyen emberi tulajdonságok kifejlesztésére képes, annál inkább visszanyeri önbizalmát és önbecsülését. A gyászmunkának ebben a stádiumában már nélkülözni tudja azokat az embereket, akik eddig segítségére voltak. Ebben a stádiumban a veszteség elfogadása megtörtént. A veszteség miatt érzett fájdalom feláldozható, és fel is kell áldozni. Megtapasztalta a gyászoló, hogy minden kapcsolat múlandó, hogy az élethez való minden kötődésnek határt szab a halál. És mégis, ennek tudatában is örülni vagyunk képesek az új lehetőségeknek, mert megtanultuk, hogy a veszteségek elviselése nagyon nehéz ugyan, de lehetséges, és egy új élet csíráját is magában hordozza.
Gyermekek gyásza
Mi, a mai kor felnőttjei nem igazán tudunk mit kezdeni a halálproblémával. Ha a haláltéma tabu, és egymás között sem tudunk könnyen beszélni erről a témáról, hogyan tudnánk a gyermekeknek szólni róla? Kultúránk, civilizációnk nagy adóssága, hogy nem tanít meg a veszteségek kezelésére, ezek közösségben való megosztására. A felnőttek részéről adott tündérmese szerű vagy vallásos válaszok nem segítik a gyermekek halál-feldolgozását. Pedig a gyász sikeres vagy sikertelen feldolgozása kihat felnőttkori életükre, ezért komolyan kell venni a kérdést. Mit fog fel a gyermek a halálból? Hároméves korig számukra legfőbb veszteség az elszakadás. A gondozó személytől való elszakadás élménye a mindent meghatározó. A három-öt éves gyermek számára átmeneti jellegű tény, ideiglenes eltávozást jelent, s visszavárják az illetőt. Öt éves kor után már megsejtik a visszafordíthatatlanságot, de valamilyen külső erőnek tulajdonítják az illető elvesztését. Kilenc-tíz éves kor körül alakul ki a halál realisztikus fogalma, s egy biológiai folyamat részeként érthető meg számukra. A kamasz már a felnőttekhez hasonlóan gondolkodik a halálról, de ebben az amúgy is nehéz életszakaszban egy ilyen veszteség igen megterhelő. A gyermeki gyászmunkát nehezíti az a tény, hogy a körülöttük lévő felnőttek annyira el vannak foglalva a saját gyászukkal, hogy nem marad elegendő figyelmük a gyermek érzelmi támogatására.
Kérdez a gyermek, és nekünk válaszolni kell
A felnőttek, ha tiszteletben tartják a gyermekek jogát a gyászhoz, meg kell tanítsák őket arra, hogy a veszteségek az élet természetes velejárói, a dolgok nem állandóak, a veszteség és a bánat érzései normális dolgok. A gyász hatékony kezelése az, hogy a gyermekkel megosztjuk érzéseinket, azon a szinten, amely megfelel az ő fejlettségi szintjének. A felnőttek gyászmunkájának alapelvei náluk is érvényesek, de néhány speciális szempontra is figyelnünk kell. A gyermeknek szüksége van térre és időre, hogy fokozatosan fogadhassa be a veszteség tényét. Segíteni kell neki, hogy tudomásul tudja venni a halál visszafordíthatatlanságát. Szükséges, hogy azok a személyek, akik körülötte vannak, és maguk is gyászolnak, legyenek képesek kifejezni érzelmeik, indulataik hullámzását, sokféleségét. Találjon a gyermek meghallgatásra, olyanra, mely tiszteletben tartja az általa kifejezetteket, és nem próbálja bagatellizálni, elkenni azt. Teremtsünk lehetőséget neki arra, hogy kifejezhesse a saját egyéni élményeit, és a helyzet, a történtek egyéni értelmezését. A gyermekek és a kamaszok rendelkeznek mindazokkal a készségekkel, amelyek a veszteség felfogásához és megértéséhez kellenek. Gyászreakcióikat nem szabad alulértékelni, hiszen gyászfeldolgozásuk hatással van személyiségfejlődésükre és a család további működésére is.
A gyász gyógyít. Behegeszti a sebeket. Segít a fájdalom, a veszteség feldolgozásában, integrálásában. Ha a bennünket ért veszteségek után nem vagyunk képesek gyászolni, nem végezzük el a gyászmunkát, az nem csak életünknek adott szakaszát terheli meg, de a további sorsunkra is mély hatást gyakorolhat. Ugyanakkor befolyással lehet több utánunk következő generáció életére is.
------
Tárgy: MINDENSZENTEKRE SZERETTEINKRE EMLÉKEZVE
KÜLDÖM EZT A SZÉP VERSET LENKE
Krízantin nyíláskor
Kíizántin nyíláskor, lombhullató ősszel,
Olyan jó a szívnek önmagába szállni,
Édes álmainkat megöntözni könnyel,
Melyek nem tudtak valósággá válni.
Krizántin nyíláskor, mintha jobbak lennék
Gondolva mélyen az örök elmúlásra,
Mint ha egymást is mind jobban szeretnénk
Megcsendesült szívvel, önmagunkba szállva.
Nincs rajt földi bája külső ékességnek
Tűnő illat hunyó fény a társa,
Krizántin nyíláskor ilyen a lelkeknek, könny-fátylas
Titkos szent, találkozása.
Elmúlást hirdető fehér Krizántinok, rózsa, liliomnál
Kevesebb nem vagytok, megnemesül a szív
Amikor ti nyíltok nem vagytok, kegyetlen
Zord halál harangok!
Fehér szirmotokból jó tevő tündérek, kelnek
Légi útra szívtől- szívhez szállva
Így lesznek a remény vesztett lelkek
Krizántin nyíláskor, egymásra találva.
Ha a seb nem gyógyul
A feldolgozatlan gyász
1. / 2 oldal
A gyász életünk legnagyobb krízise. Ha egy életen át hordozzuk a fájdalmat, belebetegszünk a veszteségbe. Ha a gyászunk feldolgozatlan marad, nem tudunk tovább lépni. Honnan tudhatjuk, hogy "normális"-e még a gyászunk? És ha nem, mit tehetünk ellene?
A gyász szomorú és traumatikus, de ha a gyászoló maradéktalanul átéli szakaszait, egészséges. Először át kell adnunk magunkat a veszteség okozta érzelmeknek, majd feladnunk a halottal való kapcsolatunkat, és befejezni a bánkódást, végül pedig felgyógyulván visszanyerni az élet iránti érdeklődésünket. Egészségtelen vagy sikertelen gyászhoz vezet, ha ezekből a szakaszokból valamelyik kimarad.
Normálistól eltérő, ún. komplikált gyászról beszélünk akkor, ha a gyász időtartamában, intenzitásában vagy jellegében eltér a kultúra által elfogadottól. Intő jelek lehetnek például a következők: ha nincs hullámzás, és a gyászfeldolgozás jelei fél-egy évig nem mutatkoznak; ha a gyászoló kapcsolatot tart fenn a halottal, például két év elteltével is minden nap a temetőben beszélget elhunyt szerettével; ha úgy érzi a gyászoló, hogy a halott jelen van az életében, gondoljunk csak Hitchkock Psycho-jára.
A normális gyász folyamata is hosszú, ezért a sikertelenség is csak hosszú idővel a veszteség után fog megmutatkozni. De szerencsére még ekkor sem késő feltárni a problémát, és oldani azt. A gyógyulási folyamat segítséggel rendszerint visszaállítható.
Nem szabad sírni
A sikertelen gyász számos oka közül az ismerethiány a legalapvetőbb. Járatlanságunkban tagadjuk, késleltetjük, elnyomjuk érzelmeinket. A kifejezetlen vagy eltorzított érzelmek azonban egészségtelenek. A gyászolás alatti érzelmeink eltúlzása vagy elnyújtása szintén az. Példa erre, ha az elhunytat dicsőítjük, a fájdalmunkhoz vagy bűntudatunkhoz makacsul ragaszkodunk, az élettől hosszasan visszahúzódunk. Téves, ha azt hisszük, hogy ha igazán szerettünk valakit, sohasem fogjuk abbahagyni a gyászolást. Ez már nem a szeretet kinyilatkoztatása, hanem egészségtelen megnyilvánulás.
Társadalmunkban gyakoriak azok a tévhitek, melyek a bátorsághoz kapcsolódnak. "A bátor ember panasz nélkül tűri a fájdalmat, könnyeit visszatartja, végzi teendőit lelki kínjai mellett is, s bánatát magára támaszkodva viseli." Mindez emberfeletti erőt kívánna. Ezt végrehajtani csak a fájdalom elnyomásával lehet, amiért pedig súlyos árat kell fizetnünk: akár magunk is megbetegedhetünk. Nagyon nagy bátorság szükséges a fájdalommal való szembenézéshez. Hiszen hosszan kell elviselni, nehezen enyhül, és sokára múlik csak el. De ha a bánatunk elfojtására vagy veszteségünk letagadására kényszerítjük magunkat, elveszthetjük az önmagunk feletti kontrollt is. Ez az állapot pedig gyógyszeres pszichiátriai kezelést, kórházi ápolást igényel.
Mintha meg sem történt volna
A ki nem fejezett gyásznak a legszélsőségesebb formája a gyász teljes hiánya. A haláleset utáni első időkben normális az érzelmi bénultság, de hetekkel vagy hónapokkal később már kóros reakció, ha nem reagálunk rá. A gyász elnyomása aztán megbosszulja magát: érzelmeink eltompulhatnak, kapcsolataink megszenvedhetik, teljesítőképességünk csökkenhet. Egy kisebb mértékű tagadás megengedhető, amíg hozzászokunk a veszteséghez, de mint egyetlen védőmechanizmus, a tagadás egészségtelen.
Az érzelmektől való félelem, szégyenkezés a könnyek miatt, a csendben tűrés mind lehetnek gátló tényezők. Ha érzelmeinket nem tudjuk - vagy nem akarjuk - kifejezni, gyászunk nem tud befejeződni. A hallgatás belső egyensúlyunk felborulásához és későbbi problémákhoz vezet.
A sikertelen vagy meggátolt gyásznak sok jele van: hirtelen karakterváltozás, egyre növekvő elszigeteltség, apátia, óvatosság. Lehetséges, hogy a gyászoló nem hajlandó a halottról beszélni, még a nevét se akarja kimondani, megtagadja érzelmeit, és inkább értelmi szemszögből közelíti meg a problémát. Az elfojtott gyásznak nem szavakban megnyilvánuló egyéb jegyei: nyilvánvaló izomfeszültség, feszes testtartás, merev nyak, feszült, rideg mosoly, a szemkontaktus kerülése, a feszültség egyéb árulkodó jelei: fel-alá járkálás, dobolás az ujjakkal; vagy az emberi kapcsolatok kerülése. A gyász elfojtásáért drága árat kell fizetnünk. Életkedvünk elvesztésével járhat; okozhatja a munkába való menekülést; előfordulhat az italhoz, gyógyszerekhez, kábítószerhez fordulás; túlzott szexualitás; szerencsejátékokba menekülés; krónikus fizikai tünetek megjelenése vagy akár a halál és az öngyilkosság kérdésével való állandó foglalkozás.
A másik véglet
Az elfojtott gyász ellentéte, a túlzott vagy krónikus gyászolás szintén nem egészséges. Ilyen esetben a gyász életünk középpontjában marad még évekkel a veszteség után is. Itt az időtartam a jelentős tényező. Jelei lehetnek a gyakori borongós hangulat, a halottal való újratalálkozás utáni vágy, még jóval a halál után is. Árulkodó jel lehet, ha a halottról jelen időben beszél a gyászoló, mintha még élne. A túlzott gyászt a környezet rendszerint eltűri, mert inkább tűnik meghatónak, mint betegesnek. Pedig egészségtelen a veszteségbe való görcsös kapaszkodás. Ilyenkor olyan érzelmek vannak a háttérben, amiket túl fájdalmas lenne felfedni: ambivalencia a halottal szemben, erős függés a halottól, félelem egy új viszonytól. Vagy egész egyszerűen nehéz feladni azt a figyelmet, amelyet gyászolóként megkaptunk.
Egy emlékbe, érzelembe kapaszkodni évek múltán is, szintén egészségtelen. Ha egy apa húsz évvel fia elvesztése után is azon bánkódik, hogy egy másik iskola jobb választás lett volna fia számára - sikertelen gyászra utaló jel.
A bűntudat gyakran akadályozza a gyászolás sikeres befejezését. Ha évek múltán sem tudunk magunknak egy vélt vagy valóban elkövezett hibát megbocsátani, állandósul a gyászunk. Gyermeküket elvesztő szülőknél gyakori, hogy tekintet nélkül a halál körülményeire magukat hibáztatják, és magukra vállalják a felelősséget. >>> /50plusz.hu/
Ha a seb nem gyógyul
A feldolgozatlan gyász
2. / 2 oldal
A gyász életünk legnagyobb krízise. Ha egy életen át hordozzuk a fájdalmat, belebetegszünk a veszteségbe. Ha a gyászunk feldolgozatlan marad, nem tudunk tovább lépni. Honnan tudhatjuk, hogy "normális"-e még a gyászunk? És ha nem, mit tehetünk ellene?
Halottról jót vagy semmit
Megfeneklett gyász tünete az elhunyt hosszantartó túl-idealizálása. Segíti ez a negatív és ambivalens érzések tagadását, sőt a realitás helyett gyakran dicsőítéshez, "szentté avatáshoz" vezet. Gyakori, hogy a gyászoló az elhunyt fényképeiből, emléktárgyaiból egy "szentélyt" létesít, ahol hódolattal kell adózni az elhunyt emlékének.
Sikertelen gyászfolyamatra utalnak az alábbi jelek is: félelemérzet, aggodalom, depresszió, pszichoszomatikus tünetek. A bánat és a depresszió tünetei hasonlítanak egymásra (lehangoltság, önvádlás, bűntudat, érdektelenség), depresszióról azonban csak akkor beszélhetünk, ha a tünetek egy év után sem hagynak alább. Tartós vagy ismétlődő szorongás és félelemérzet szintén jelei a sikertelen gyásznak. Gyakori a veszteség után a többi szerettünk elvesztésétől való félelem.
A feloldatlan gyásznak gyakori és nyilvánvaló tünete a haláltól való félelem. Például, ha a gyerek számára egy haláleset váratlanul következik be, előfordulhat, hogy rettegni fog a hirtelen haláltól, és figyelme az életét fenyegető jelenségekre fog korlátozódni.
A hipochondria (saját egészségünk miatti aggodalmaskodás valódi ok nélkül) szintén tipikus patológiás jel. Gyakori a halott által elszenvedett betegség beképzelése. Sokak számára ugyanis a fizikai fájdalmat könnyebb elviselni, mint a lelkit. A gyász fájdalmát azonban lehet valódi fizikai betegséggé "alakítani". Ebben az esetben a betegség a lelki fájdalmat helyettesíti. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a depresszió és a tehetetlenségérzés csökkenti az ellenálló-képességet, és károsodik a szervezet immunrendszere.
Egyedül nem megy
Egészséges gyász esetében nagyon hasznosak lehetnek az önsegítő csoportok, melyből Magyarországon sajnos kevés működik, de például a Hospice Házban van; a telefonos segélyszolgálatok; vagy akár az internet útján alakult virtuális közösségek, melyek mind segítő és támogató hálóként funkcionálhatnak.
Ha azonban a túlélés egyedül nem megy, ha nem tudjuk magunkat átsegíteni a gyászolás folyamatán, ha évek elteltével sem csillapodik a fájdalom, ha a normálistól eltérő gyászreakciók bármelyikét is tapasztaljuk, segítséget kell kérnünk. A professzionális segítséget pszichológus, pszichiáter vagy klinikai lelki gondozó jelentheti. Felbecsülhetetlen segítséget tud nyújtani ekkor a pszichoterápia. A terapeuta - legyen az pszichológus, pszichiáter, tanácsadó - egy törődő, megértő, támogató személy, aki eléggé távol áll tőlünk ahhoz, hogy beavatkozás nélkül tudja szemlélni gyászunkat. Segít abban, hogy kifejezzük és megértsük magunkat, megvizsgáljuk választási lehetőségeinket és céljainkat, segít perspektívákat találni, befejezni a gyászolást, és helyreállítani életünket.
Számos pszichoterápiás módszert alkalmaznak a szakemberek ma Magyarországon. A gyakorlati szempont nyilván azt diktálja, hogy mindenki azt válassza, ami a legjobban elérhető. Ha azonban mód van a választásra, érdemes lelkiismeretes szakember segítségét kérni a döntésben.
Segíts magadon!
Nézzünk most meg néhány olyan módszert, melyet a pszichoterápia során is használnak a szakemberek, és nagyon hasznosak lehetnek az önsegítésben is!
Az érzelmek felszínre hozásában segíthet, ha valami emléktárgyat vagy egy fényképet veszünk elő az elhunytról. Hasznos lehet a naplóírás a gyászolás első pillanatától kezdve. Helyet kaphatnak ebben a gyásszal kapcsolatos érzések, leírható benne bátran a szégyen és a bűntudat is. Érdemes feljegyezni benne azokat a gondolatokat, melyek segítenek a lelki munkában. Az elhunytnak szóló levél írása módot ad arra, hogy a gyászoló "elmondhassa", amit már nem tud elmondani. Ezt fel lehet olvasni a sírnál, majd esetleg semmisíteni. A rítusok segíthetnek az erőteljes érzelmek átélésében. Jelöljünk ki magunknak egy órát a nap folyamán, mely az "emlékezés órája" lesz, amikor ég egy gyertya, és csak a halottunkra gondolunk. Nehéz feladat, de érdemes megpróbálni összeírni, hogy mit jelent számunkra, hogy Ő meghalt. Írja le összes problémáját, fájdalmát, tegye őket sorba, és nézze meg, melyek azok, amiken segíteni lehet, és hogyan. Ha úgy érzi, semmit nem tud csinálni, semmit sem tud ellátni napi feladataiból, igyekezzen csak részfeladatokat elvégezni, hogy ne érezze magát értéktelennek! Merje kifejezni, ha dühös! Vezesse le haragját, akár törjön össze egy üveget, sírjon, üsse a párnát; vezesse le fájdalmát! Ha problémái vannak az alvással, próbáljon meg ugyanakkor felkelni és lefeküdni, és napközben ne aludjon. Ne lefekvés előtt aggódjon a holnapi dolgokon, inkább jelölje ki az "aggódás félóráját" a nap más időpontjában! Ha nem tud elaludni, keljen fel, és foglalkozzon valamivel! Nagyon fontos, hogy számba vegye emberi kapcsolatait. Tekintse át ezeket a kapcsolatokat, hogyan változtak a haláleset óta, mit kellene tennie, hogy visszaállítsa a régi viszonyt.
"A gyászból való gyógyulás helyes és természetes. Ha hiszünk ebben, akkor útjára indíthatjuk azt az önmagát megvalósító pozitív jóslatot, hogy Meg fogok gyógyulni."
Hasznos gyakorlati segítséget kínál a gyászoláshoz Judy Tatelbaum: Bátorság a gyászhoz című könyve, mely a Pont Kiadó gondozásában jelent meg. /20plusz.hu/
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!