Korunk „elhízás járványát” nem érthetjük meg addig, amíg
ennek a három tényezőnek a szerepét nem tisztázzuk.
A cukor
Az ember által ösztönösen keresett íz az édes. Az elmúlt
két évszázad a cukor diadalmenete volt. Ahogy nőtt az egy
főre eső cukorfogyasztás, úgy növekedett az elhízottak
száma is. Az elhízás a cukorbetegség előszobája.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden elhízott ember
rövidebb, hosszabb időn belül cukorbeteg lesz!
A gabonaféleségek amúgy sem túl egészségesek, de ehhez a
modern gabonapiac még bőségesen hozzátette a cukrot is. A
különböző gyors, tejbe keverhető gabona és kukoricapelyhek
több mint a felét a cukor képezi, amit különböző színű és
aromájú formákban hoznak forgalomba nagy dobozokban.
Mindennek a tetejében azt sugallják, hogy az így tíz
másodperc alatt elkészített reggeli egészséges. Kevés
ártalmasabb tévhit van ennél, de a gabonaipar lobbi ereje
lehengerlő.
A zsír
A zsír önmagában nem jó ízű, leginkább íztelen. Viszont
egy csomó íz anyag igen jól oldódik a zsírban, így átvéve
azok ízét már szívesen fogyasztjuk. Egy gramm zsírban
kétszer annyi kalória van, mint egy gramm cukorban. A
magasan feldolgozott élelmiszerek rengeteg rejtett
zsiradékot tartalmaznak (felvágottak, sajtok, virslik,
kolbászok, stb.). A zsíros étel elfogyasztása csak akkor
lehetséges, ha mellette kellő mennyiségű ballaszt is van
az étrendben. A legjobb ballasztanyagok a szénhidrátok.
Tehát, aki sok zsírt eszik, az egyben sok szénhidrátot is
kénytelen ezzel együtt elfogyasztani.
A só
Só nélkül a magasan feldolgozott élelmiszerek döntő
többsége egyszerűen ehetetlen. A só nélküli kenyér íze
borzalmasan rossz, de a só nélküli kolbászok, sajtok is
szinte fogyaszthatatlanok. Még az édes sütemények sem jók,
ha nincs bennük só. A só iránti vágyakozásunk a sóvárgás
kifejezésben is jól tetten érhető.
A gyümölcsökhöz és s zöldségekhez azonban egyáltalán nem
kell só, és a burgonya és a kukorica is só nélkül könnyen
megszokható és jól fogyasztható. Az olajos magvak sózása
is teljesen felesleges. A dió, a mogyoró, a pisztácia, a
tökmag, stb. mind-mind kiválóak önmagukban is, nem kell
sózni őket. Só hiány a szervezetben csak szigorú
vegetáriánus étrend mellett alakulhat ki, aki húst is
eszik, annál nem. Jól ismert a növényevő állatok
takarmányának sózása, amit ha a gazda elmulaszt, akkor az
állatok akár megeszik az istállót is. Valószínű, az első
ehető dolog, amivel az emberek már a kőkorszakban is
kereskedtek, az a só volt.
A sóhoz könnyű hozzászokni, és ma már az ajánlott
mennyiség 3-4-szeresét fogyasztja el az, aki napjaink
szokásos étrendjét fogyasztja. De a só sokat segít nekünk,
hiszen világosan megmutatja, mik azok az élelmiszerek,
amik számunkra valóban természetesek, mert ezekhez, mint
már az előbb néhány példán keresztül bemutattam, nem kell
egy szemernyi só sem. Viszont az is igaz, hogy minél
természetellenesebb egy ételünk, annál több só kell bele,
ahhoz hogy megegyük. Jegyezzük meg: minél sósabb, annál
rosszabb.
Ezek hárman borzasztóan erős szövetségesek, az elhízás
birodalmának a pillérei. Nem elég egyet kiemelni közülük,
hiszen láttuk, hogy az USA-ban a hetvenes években
kibontakozó „fat free” mozgalom az „elhízás járványt” még
tovább súlyosbította. Mind a három ellen egyszerre kell
felvennünk a harcot, ha eredményt szeretnénk elérni.
Kommentáld!