a VÉGRENDELETEK FAJTÁI - 2011-06-20 16:36
A végrendeletek tipikus
formája az írásbeli végrendelet, amely lehet közvégrendelet vagy
magánvégrendelet. Korlátozottan cselekvőképes személyek csak ebben a
formában végrendelkezhetnek, könnyebbség viszont, hogy sem a
gyámhatóság, sem a törvényes képviselő hozzájárulására vagy
jóváhagyására nincs szükség.
A magánvégrendeletnek három fajtája ismeretes:
1. holográf végrendelet, az örökhagyó ezt saját kezűleg írja és ő is írja alá, valamint ő írja a keltezést is, továbbá
2.
allográf végrendelet, amit más ír le, de az örökhagyó azt két tanú
előtt aláírja, vagy aláírását rajta sajátjaként ismeri el, illetve
3. a közjegyzőnél letett magánvégrendelet.
A végrendelet másik fajtája a szóbeli végrendelet,
amely csupán kivételes lehetőség, csak a törvényben meghatározott
rendkívüli körülmények között érvényes, hatálya pedig időben korlátozott
A számos tartalmi követelmény azért fontos, mert a végrendelet
pontos értelmezésére és az örökhagyó akaratának érvényesítésére annak
halála után kerül sor, amikor már a végrendeletét saját maga értelmezni
nem tudja.
Írásbeli magánvégrendelet
A vak,
az írástudatlan és aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen,
írásbeli magánvégrendeletet nem tehet még akkor sem, ha ez az állapota
csupán időleges, de a végrendelet megtételekor még tart Írásbeli
magánvégrendeletet csak olyan nyelven lehet érvényesen tenni, amelyet a
végrendelkező ért, és amelyen írni, illetőleg olvasni tud. A
végrendeletet közönséges írással kell készíteni, amely alatt az adott
nyelv szerint elfogadott sablon értendő. Az okiratból ki kell tűnnie a
keltezés helyének és idejének, illetve a végrendeleti minőségnek.
További érvényességi kellék, hogy a végrendelkező a végrendeletet
1. elejétől végig maga írja és aláírja; vagy
2.
két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az
aláírást két tanú előtt a magáénak ismerje el, és a végrendeletet
mindkét esetben a tanúk is - e minőségük feltüntetésével - aláírják;
vagy
3. aláírja és akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnél - végrendeletként feltüntetve - személyesen letétbe helyezze.
A
több különálló lapból álló írásbeli magánvégrendelet minden lapját el
kell látni folyamatos sorszámozással és a végrendelkező aláírásával,
illetve - ha a végrendelet érvényességéhez tanúkra volt szükség, akkor -
mindkét tanú aláírásával. Nem érinti a végrendelet érvényességét, ha a
tanú nem ismeri a végrendelet tartalmát, vagy nem tudja, hogy
végrendelet tételénél működött közre.
Nem alkalmas azonban tanúnak az a személy, aki
1. a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nem képes;
2. kiskorú vagy cselekvőképességet érintő gondnokság alatt áll; vagy
írástudatlan.
A
közreműködő tanú és más közreműködő személy - illetve hozzátartozója -
részére csak akkor lehet érvényesen juttatásról rendelkezni, ha a
végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó sajátkezűleg írta és aláírta,
vagy, ha a végrendelkezésnél a javadalmazott tanúkon kívül további két
tanú működött közre.
Ha a közvégrendelet vagy az írásbeli
magánvégrendelet elveszik, vagy egyéb, a végrendelkező akaratán
kívülálló okból megsemmisül, illetve egyébként nem található meg,
hatálya nem szűnik meg. Ha a végrendelet az örökhagyó birtokában maradt,
de nem került elő, az ellenkező bizonyításáig a hivatalos szervek azt
vélelmezik, hogy az örökhagyó azt szándékosan megsemmisítette
A végrendelet letétbe helyezése közjegyzőnél
Az
eljárás akként zajlik, hogy a végrendelkező a magánvégrendeletét
nyíltan vagy borítékba zárva letétbe helyezi a közjegyzőnél és egyúttal
kijelenti előtte, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza. A
letétbe helyezésről jegyzőkönyv készül, és azt az átvett végrendelettel
együtt őrzik. A közjegyző a végrendelet átvételéről a félnek
elismervényt ad, és a végrendeletet elzárva őrzi. Bármikor kérheti a
letevő - vagy az erre a célra adott meghatalmazással ellátott
meghatalmazott -, hogy a közjegyző a végrendeletet adja vissza.
Szóbeli végrendelet
Szóban
az végrendelkezhet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van és
írásbeli végrendeletet egyáltalán nem, vagy csak jelentékeny nehézséggel
tehetne. Az érvényességhez két tanúra van szükség, akik előtt a
végrendelkező az általuk értett nyelven szóban, teljes terjedelemben
előadja a nyilatkozatát. Nélkülözhetetlen feltétel továbbá, hogy
mondandóból az is kitűnjék, hogy a szóbeli nyilatkozat végrendeletnek
tekintendő. Ennél a végrendelettípusnál is érvénytelenségi ok lehet a
tanúk és hozzátartozóik részére tett juttatás. A végrendelet tanúinak
meg kell jegyezniük a végrendelet tartalmát, így írni tudásuk nem
érvényességi kellék. Ha a végrendelet szóbeli végrendeletnek minősül,
akkor nem vehetők figyelembe az örökhagyó által készített írásbeli
feljegyzések
www.magyarorszag.hu
Kommentáld!