Szeretettel köszöntelek a Szépkorúak Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Építds, szépítsd ömnagunk és mások örömére, hívd meg ismerőseidet is. Margó
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szépkorúak Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Szépkorúak Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Építds, szépítsd ömnagunk és mások örömére, hívd meg ismerőseidet is. Margó
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szépkorúak Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Szépkorúak Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Építds, szépítsd ömnagunk és mások örömére, hívd meg ismerőseidet is. Margó
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szépkorúak Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Szépkorúak Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb. Építds, szépítsd ömnagunk és mások örömére, hívd meg ismerőseidet is. Margó
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Szépkorúak Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
A KERESZT MENNYEI ÚTJA
Akár akarj a valaki, akár nem, szenvednie kell.
Vannak emberek, akik úgy szenvednek, mint a jó lator, és vannak, akik úgy, mint
a rossz. Mindketten ugyanazt szenvedték el, de az egyik képes volt a
szenvedését hasznossá tenni: szenvedését vezeklésként vette magára. És miközben
a megfeszített Üdvözítő felé fordult, Annak szájából e vigasztaló szavakat
kapta: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” A másik azonban panaszokat,
átkokat és Istent gyalázó szitkokat kiabált, és a legrettenetesebb
kétségbeesésben halt meg.
A szenvedésnek két fajtája van: szenvedés szeretettel és szenvedés szeretet
nélkül. A szentek mivel hogy szerettek, teljes türelemmel, örömmel és
állhatatosan szenvedtek. Mi ezzel szemben haraggal, kedvetlenséggel és undorral
szenvedünk, mert nem szeretünk. Ha szeretnénk Istent, a keresztet is
szeretnénk, vágynánk rá és örömünket találnánk benne. Örülnénk annak, hogy Az
iránti szeretetből, aki érettünk oly sokat akart szenvedni, mi is
szenvedhetünk. Miért is panaszkodunk? Ah, szegény pogányok, ők nem olyan
szerencsések, hogy Istent és az Ő végtelen tökéletességét ismerjék, mégis
ugyanazt a keresztet hordozzák, mint mi, holott nekik nincs meg ehhez a
vigasztalásuk.
Azt mondjátok, hogy szenvedni nehéz. Nem, nincs így, a szenvedés vigasztaló,
kedves, a szenvedés szerencse. A szenvedésben azonban szeretni, és a
szeretetben szenvedni kell.
A kereszt útján, lássátok gyermekeim, csak az első lépés az, ami nehéz. A
legnehezebb keresztünk nem más, mint a félelmünk a kereszttől. Nincs meg a
bátorságunk, hogy viseljük a keresztünket. Ez azonban teljesen téves! Hiszen
akárhogy is szeretnénk elfutni előle, keresztünk úgyis elér minket, nem
menekülhetünk tőle. Mit veszthetünk tehát? Miért nem szeretjük akkor inkább a
keresztünket és miért nem használjuk vándorbotként a mennyországba? A legtöbb
ember sajnos hátat fordít a keresztnek. Minél jobban futnak azonban a kereszt
elől, az annál jobban veri és szorongatja őket. Ha ti bölcsek akartok lenni,
akkor menjetek inkább elébe úgy, ahogy Szent András tette. Mikor ő a keresztjét
a levegőbe látta emelkedni, ezt kiáltotta: „Légy üdvözölve, ó te jó kereszt! Ó
csodálatos kereszt, ó forrón óhajtott kereszt! Vegyél fel engem a karjaidba:
vigyél el engem az emberek közül és adjál vissza engem az én Mesteremnek, aki
engem rajtad megváltott.”
Jegyezzétek meg jól gyermekeim, aki a keresztje elé megy, az megmenekül a
keresztektől. Talán találkozik velük, de ez békében zajlik le, szereti és
bátran viseli őket. A keresztek összekötik őt Jézussal, megtisztítják őt,
kiragadják ebből a világból, eltávolítanak a szívéből minden akadályt,
átsegítik őt ezen a világon, úgy ahogy egy híd a vízen átsegít. Nézzétek a
szenteket. Ha nem üldözték őket, akkor saját magukat sanyargatták.
Egy napon egy szerzetes azt panaszolta a mi Urunknak, hogy üldözik őt. Azt
mondta: „Uram, mit tettem, hogy ennyire bántalmaznak engem?” Mire a mi Urunk
ezt válaszolta neki: „És én, mi t tettem én, hogy a kálvárián annyira
bántalmazzanak?” Akkor megértette a szerzetes, sírt, bocsánatért könyörgött és
soha többé nem merészelt panaszkodni.
Az evilági embereket akkor vigasztalják, ha keresztet hordoznak, de a jó
keresztényeket akkor, ha nincs keresztjük. A keresztény a kereszt kebelében él,
mint hal a vízben. Gondoljatok Szent Katalinra, neki két koronája volt, egyik a
tisztaságáé, a másik a mártíromságáé. Milyen boldog volt ő, ez a kedves szent,
hogy a szenvedést jobban szerette, mint a bűnt.
Élt egyszer egy szerzetes, aki a szenvedést annyira szerette, hogy kútkötelet
kötött a teste köré. Ez a kötél átvágta a bőrét és behatolt a húsába
olyannyira, hogy férgek jöttek ki belőle. Szerzetestársai követelték, hogy
távolítsák el őt a közösségből. Boldogan és örömmel ment a szerzetes tova, hogy
egy sziklabarlangban rejtőzzön el. De ugyanezen az éjszakán az elöljáró egy
hangot hallott, amely azt mondta: „Elvesztetted a házad kincsét.” Ennek
hallatára a barátok felkeresték a kedves szentet. Meg akarták nézni, honnan
jöttek azok a férgek. Az elöljáró eltávolíttatta a kötelet és a szerzetes meggyógyult.
Ó, milyen édeset ízlelnek a szenvedésben azok a lelkek, akik egészen Istenhez
tartoznak! Olyan ez, mint az ecetes-víz, amelybe sok olajt öntenek. Az ecet
mindig ecet marad, de az olaj enyhíti az erejét, szinte alig lehet érezni már.
Nem messze innen, egy szomszédos plébánián élt egy kisfiú, aki teljesen ágyhoz
volt kötve, annyira beteg és elesett volt. Azt kérdeztem tőle: „Kedves
kicsikém, nagyon sokat szenvedsz?” Ezt válaszolta: „Nem, plébános úr, ma már
semmit sem érzek a tegnapi szenvedéseimből, és holnap semmit sem fogok már
érezni a mai fájdalmaimból.” „Ugye szeretnél egészséges lenni?” „Nem, mert,
mielőtt beteg lettem, gonosz voltam, s újra az lehetnék. Ezért olyannak akarok
maradni, amilyen most vagyok.”
Ennek a kisfiúnak a szenvedése biztosan ecet volt, de az olaj felemelte őt. Ezt
mi nem tudjuk megérteni, mert túlságosan földhözragadtak vagyunk. Azok a
gyerekek, akikben Isten szelleme lakozik, megszégyenítnek bennünket. Ha a
Jóisten keresztet küld nekünk, engedetlenek leszünk, panaszkodunk és morgunk.
Olyan érzékenyek vagyunk mindazzal szemben, ami éppen csak érint bennünket,
hogy legszívesebben mindig vattába csomagolva szeretnénk élni.
Csak a kereszten keresztül juthatunk a mennyországba. A betegségek, kísértések
és szenvedések nem mások, mint az a sok-sok kereszt, amely az égbe vezet
bennünket. Mindez azonban gyorsan elmúlik. Figyeljétek a szenteket, akik már
megérkeztek az égbe. A Jóisten nem kíván testi mártíromságot tőlünk, csak a
szív és az akarat mártíromságát kívánja. Az Isteni Üdvözítő a példaképünk.
Vegyük ezért magunkra keresztünket és kövessük Őt. Tegyük azt, amit Napóleon
katonái tettek. Napóleonnak egyszer át kellett mennie egy hídon, amelyre
ágyúkat irányítottak, s ezért senki, sem mert átkelni. Ekkor Napóleon
megragadta a zászlót, és elsőként kelt át, mire ezt látván mindannyian követték
őt. Csináljuk mi is így, kövessük az édes Üdvözítőt, aki előttünk járt. Egy
katona mesélte egyszer nekem, hogy egy csata alatt egy fél órán át holttesteken
ment keresztül. Alig tudott egy szabad lépést tenni, a föld mindenütt vértől
piroslott. Így kell nekünk is az életutunkat keresztek és szenvedések között
járni, hogy végre haza érkezhessünk.
A kereszt égi lajtorja. Milyen vigasztaló Isten tekintete előtt szenvedni, és
esténként a lelkiismeretvizsgálat során elmondhatni: „nos, lelkem, neked ma két
vagy három órán át Jézus Krisztussal hasonló sorban volt részed, Vele együtt
megostoroztak, tövissel koronáztak és keresztre feszítettek téged is.” Ó,
milyen kincs ez a halálhoz! Milyen jó úgy meghalni, hogy a kereszten éltünk.
Úgy kell sóvárognunk a kereszt után, mint kapzsinak a pénz után. Csak a
keresztek jelenthetnek számunkra biztonságot az utolsó ítéletkor. Ha az a nap
elérkezik, örülni fogunk a szenvedéseinknek, büszkék leszünk a megaláztatásainkra
és gazdagok leszünk az áldozatokban.
Ha valaki megkérdez benneteket: „Gazdag akarok lenni, mit kell tennem hát?”,
azt válaszoljátok, hogy dolgozni. Nos, ahhoz, hogy valaki a mennyországba
kerüljön, szenvednie kell. Az édes Üdvözítő Cirenei Simon személyében
megmutatta nekünk az utat. Az Üdvözítő hívja a barátait, hogy kövessék Őt a
keresztjükkel. A Jóisten azt akarja, hogy soha ne vegyük le tekintetünket a
keresztről. Ezért állítják fel mindenütt, az utak mentén, a magaslatokon, a
nyilvános tereken, hogy mi rápillantva mindig azt mondhassuk: „Látjátok, Isten
ennyire szeretett bennünket.”
A kereszt körülöleli a földet, mind a négy világtáj felé fel van állítva,
mindegyik számára van egy része. A keresztek az ég felé vezető úton állnak,
mint egy szép kőhíd, amely egy folyó fölött vezet át. Azok a keresztények, akik
nem szenvednek, törékeny hídon ülnek a folyó felett, egy kötélhídon, amely
lábuk alatt minden pillanatban lezuhanással fenyeget. Bár az olyan is üdvözülhet,
aki nem szereti a keresztet, de kedves piros fénye, csak egy kis csillag lesz a
mennybolton.
Aki azonban a Jóistenért szenvedett és küzdött, világítani fog, mint egy
csillogó nap. Ha a keresztek a szeretet lángjában átalakulnak, egy köteg tövishez
hasonlítanak, amelyet a tűzbe dobnak, ahol hamuvá égnek el. A tövisek kemények,
de a hamu lágy. Ha egy szép szőlőfürtöt a prés alá tesznek, finom lé jön ki
belőle. A kereszt prése alatt a mi lelkünk is olyan levet ereszt, amely táplál
és erősít bennünket. Ha nem viselünk keresztet, kiszáradunk, viselünk azonban
egyet odaadással, édesnek, szerencsének és vigasztalásnak érezzük, mintha máris
a mennyben lennénk. A Jóisten, a szentséges Szűz Mária és a szentek vesznek
körül bennünket, velünk vannak és figyelnek bennünket. Egy jó keresztény
számára a másvilágba vezető út olyan, mint amely egy rózsaágyáson vezet át. A
tövisek balzsamot szívnak magukba, ahogy a kereszt is édességet bocsát ki
magából. De ehhez a töviseket össze kell sajtolni a kézben, a keresztet pedig a
szívünkhöz szorítani, hogy kiadják magukból azt a cukrot, amit tartalmaznak.
Az ellentmondások a kereszt lábához vezetnek, a kereszt pedig a mennyország
kapujába. Ahhoz, hogy odaérkezzünk, kicsinyekké kell, váljunk; lebecsültnek,
megvetettnek, eltaposottnak kell lennünk. Csak azok lehetnek boldogok ezen a
földön, akik a gondok között a szív nyugalmát bírják, ők ízlelik meg Isten
gyermekeinek az örömét. Minden szenvedés édes, ha Jézussal egyesülve
szenvedhetünk.
Nos, ha arra az életre tekintetek, amelyet a szentek éltek, elsőként azt az
utat nézzétek, amelyen ők jártak. Szerencsétlennek és Istentől elhagyatottnak
érezték magukat, ha nem volt miért szenvedniük. „Én Istenem, én Istenem,” –
kiáltott fel Szent Ágoston – „ne kímélj engem ezen a földön, hagyjál szenvedni.
Akkor vagyok elégedett, ha csak a másik életben mutatsz irántam könyörületet.”
„Ó, milyen boldog vagyok,” – mondta Szalézi Szent Ferenc a betegségében – „hogy
ilyen könnyű módot találtam, amivel vezekelhetek a hibáimért. Ó, mennyivel
édesebb és megnyugtatóbb az Isteni igazságszolgáltatás szerint bűneimért a
betegágyban, s nem a túlvilági lángokban vezekelni.”
Szenvedni, miért? A szenvedés csak egy pillanatig tart. Ha nyolc napot a
mennyországban tölthetnénk, felfognánk a szenvedés rövid pillanatának értékét.
Egyetlen keresztet sem tartanánk többé nehéznek, egyetlen vizsgát sem
keserűnek. A kereszt ajándék, amit Isten a barátainak ad. Állítom, az összes
szentekre támaszkodva, hogy a szenvedés, az elutasítások és más sorscsapások a leghatásosabb
eszközök ahhoz, hogy egy lelket Isten Magához vonzzon. Valóban azt látjuk, hogy
a legnagyobb szentek szenvedték a legtöbbet, hiszen a Jóisten csak a barátait
tünteti ki a kereszttel. (Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a bűnösök nem
szenvedhetnek. Ellenkezőleg, a bűnösnek egész életútja keresztekkel van
borítva, de ezeket ő maga teremti magának. A szentek azonban a Jóistentől
kapják a keresztjüket, s ezért ezek tele vannak belső édességgel, és egyúttal
érdemeket szereznek.) Tekintsetek Szent Elekre, aki 14 évig egy szűk sarokban
megbújva élt, és aki ebben a szörnyű helyzetben csak azt mondta: „Én Istenem,
Te igazságos vagy, Te büntetsz engem, mert bűnös vagyok, és mert szeretsz
engem.”
Tekintsetek Szent Lidvinára is. Mivel különlegesen szép volt, arra kérte a
Jóistent, hogy vegye el tőle a szépségét, ha az a lelkének kárát vagy romlását
idézi elő. Ettől a pillanattól kezdve egész teste kiütésekkel lett tele, úgy
hogy a világ szemében az irtózat tárgya lett, még pedig 38 éven át, vagyis a haláláig.
És ez alatt az egész hosszú idő alatt egyetlen egy panaszszót nem ejtett ki.
Milyen sokan azok közül, akik most a mennyben vannak, barátaim, lennének a
pokolban, ha a Jóisten nem adta volna meg nekik a sokévi betegség kegyelmét.
„Gyermekeim,” – kiáltja Szent Ágoston – „az áldozatvállalásban azzal
bátorítsátok magatokat, hogy a jutalmat, ami számotokra fenn van tartva,
emlékezetekbe idézitek.”
A történelemkönyvekben mesélik, hogy volt egyszer egy szegény asszony, aki évek
hosszú sorát egy betegotthonban töltötte, s aki mikor egyszer megkérdezték, mi
ad neki annyi bátorságot a türelmes szenvedéshez, ezt felelte: „ah, én
elégedett vagyok az életemmel így, ahogy azt Isten akarja, úgy hogy a világ
minden hatalmáért nem szeretnék a helyzetemen változtatni. Ha arra gondolok,
hogy Isten azt akarja, hogy szenvedjek, akkor megvigasztalódom.” Szent Teréz
mesélte, hogy egy nap megjelent neki Jézus Krisztus és azt mondta: „Lányom, ne
csodálkozz azon, amit látsz. Az én hűséges szolgáim kereszttel és megaláztatással
élik le életüket. Minél jobban szeret az Atyám egy lelket, annál több
lehetőséget ad neki a szenvedéshez.”
Szent Bernát olyan szeretettel fogadta a keresztet, hogy egy napon sírva mondta
Istennek: „Ó, Uram, milyen boldog lennék, ha minden ember ereje bennem
lakoznék, hogy a világ összes keresztjét hordozhatnám.” Szent Erzsébet, magyar
királylány, mikor saját alattvalói kiűzték kastélyából és az erdőbe zavarták,
nem bosszúra gondolt, hanem a templomba sietett, hogy hálából elénekeltessen
egy Te Deumot. Aranyszájú Szent János, a keresztnek ez a nagy szerelmese,
mondta, hogy inkább akar Jézus Krisztussal a kereszten szenvedni, mint a
mennyországban uralkodni. Keresztes Szent Jánosnak szerzetestársai összes
kegyetlenségét el kellett szenvednie, akik őt börtönbe dobták és kegyetlenül
ütlegelték, olyannyira, hogy egész teste vérrel volt borítva. És mégis azt
válaszolta azoknak, akik tanúi voltak ezeknek a rettenetes jeleneteknek: „ah,
barátaim, ti sírtok, mert én szenvedek, pedig soha nem volt részem boldogabb
órában.” Az Isteni Üdvözítő egyszer megjelent neki és azt mondta: „János, mit
adjak neked jutalmul mindazért, amit Irántam való szeretetből elszenvedsz?”
„Uram!” – válaszolta – „tedd, hogy mindig többet és többet szenvedjek!”
Láthatjuk, hogy a szentek sokkal jobban megértették, mint mi, mekkora szerencse
a Jóistenért szenvedni.
Ó, mekkora boldogság, minden reggel feláldozni magunkat a Jóistennek és bűneink
vezekléséért magunkra venni minden rosszat. Könyörögni kell a kereszt
szeretetéért, csak akkor lesz viselésük édes. Én megtapasztaltam ezt négy vagy
öt éven át. Rengeteg rágalmazást, tiltakozást és megrovást kellett elviseljek.
Ó, mennyi keresztem volt! Majdnem több mint amennyit el tudtam viselni. Ezért
kezdtem el keresztjeim meg szeretéséért imádkozni. S akkor boldog lettem. Azt
mondtam magamnak: „Csakugyan, mekkora boldogság!” Soha nem szabad arra
figyelni, honnan származnak a keresztek: a Jóistentől jönnek. Mindig a Jóisten
az, Aki ezzel lehetőséget ad nekünk, hogy az Iránta érzett szeretetünket bebizonyíthassuk.
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Neves...
Neves...
Neves...
Nevess...