A „halimbai füves pap” örökségét őrzik, ápolják. A lélek és a test gyógyítója volt

Szerző: Toldi Éva

Halimba a Veszprémi Főegyházmegye nevezetes települése. Magyarország egyik leggazdagabb gyógynövényes vidékén fekszik e kicsiny falu a Bakony és a Kisalföld találkozásánál, ahol megtalálhatók a hegyvidéket, a síkságot és a nyitott karszton a lápos élőhelyeket kedvelő növények egyaránt. Egyes felmérések mintegy 300 féle fájdalomcsillapító, gyógyulást gyorsító fű jelenlétéről beszélnek e tájon. A Halimbát országos hírnévre emelő gyógyhatású füvek kiváló ismerője, a falu egykori papja, dr. Szalai Miklós esperes ugyan már csaknem húsz éve elköltözött az örök hazába, emlékét, életpéldáját, tudományát azonban otthagyta örökségül a falu lakóinak, a fiataloknak. A tisztelendő úr szerénységét, egyszerűségét jelzi, hogy nem személyével, hanem a falu nevével kívánta megörökíteni a föld gyógyító értékeit, s ezért kapta a korábban gyógyszertárakban, gyógynövény szakboltokban az ő receptúrái alapján készült és széles körben forgalmazott, közkedvelt teakeverék-sorozat a Halimbárium elnevezést.

Az esperes úr – aki az ország délkeleti vidékéről származik (békési születésű), s Halimbára érkezése előtt Lesencetomajon, Murakeresztúron, Ácsteszéren, Bakonyszombathelyen is szolgált – a gyógyfüvek, a népi gyógyászat iránti fogékonyságát még középiskolás diákkorából hozta magával, mégpedig a budapesti piarista gimnáziumból, ahol természetrajztanára hívta fel figyelmét először a gyógynövényekben rejlő gyógyhatásokra. Tudását e témakörben autodidakta módon folyamatosan fejlesztette papi szolgálata mellett is a könyvtárába összegyűjtött nagyszámú szakkönyvből. Mikor 1946-ban Halimbára nevezte ki őt a püspök, e gyógyfüvekben roppant gazdag vidéken tudása a gyakorlatban is kiteljesedhetett.

A háború utáni években még nem volt a kis faluban orvosi rendelés, a betegek gyalog jártak a 16 kilométerre levő Ajkára orvoshoz. Akkoriban 8-10 falut látott el egy orvos. A falun élő mezőgazdasági dolgozóknak nem volt társadalombiztosításuk. Kisebb betegségeiket, gyomor- és epepanaszaikat, derékfájásukat és ízületi betegségüket ezért saját szedésű gyógynövényekből készült teával, valamint egyéb házi szerekkel kezelték. De csak nagyon lassú gyógyulás kísérte ezeket az öngyógyításokat. Így szinte áldás volt a községnek, hogy az ekkoriban Halimbára helyezett plébános saját receptúrái alapján olyan teakeverékeket készített, amelyek nyomán a gyomor- vagy epebeteg, lázas-légcsőhurutos ember állapota már pár napon belül látványosan javult. Ennek idővel híre ment a településen és a szomszédos falvakban is, és egyre több beteg kereste fel kisebb-nagyobb bajával a gyógyfüves halimbai papot.

A helybéliek emlékezete szerint az esperes szinte spártai fegyelmezettséggel élte napjait. Hajnali fél négykor kelt, s a kora reggeli mise után munkaruhába öltözött, s gumicsizmában, hátára vetett nagy zsákjával naponta bejárta gyalogosan a Halimba körüli réteket, dombokat, erdőket, gyűjtve a gyógynövényeket. Ezeket otthon aztán maga szárította, darálta, csomagolta. Napi gyűjtőútjai során gyakran új és ismeretlen gyógynövényekre is bukkant. Mivel a szakkönyvek hiányos rajzai és gyenge minőségű színes (festett) képei alapján nem tudta név és fajta szerint azonosítani a sok új növényt, elhatározta, hogy a gimnáziumban tanult növényhatározási alapismereteiből kiindulva maga végzi el meghatározásukat. Ebben egyedül a Jávorka-Csapody-féle Nagy növényhatározó segítette. A mindennapi gyűjtőútjain elébe került ismeretlen virágos növényeket gyökerestől fölszedte, és növényprésének itatós papírjai közé téve otthonában vizsgálta meg alkatukat, száraik, leveleik, valamint virágjaik szerkezetét, alakját, és jellemző adataik révén határozta meg mindig őket. A herbáriumába felragasztott növény mellé leírta annak magyar és latin nevét.

Néhány év alatt összegyűjtötte a Bakony 1400 virágos növényét, közöttük a Halimba környékén élő, megközelítőleg 300 gyógynövényt. Majd orvosegyetemi tankönyvekből tanulmányozta a betegségek kialakulását, tüneteit, lefolyását, kezelési módjait. Betegek vizsgálatával azonban sohasem foglalkozott. Enyhe megfázásra, gyomorrontásra orvosi vizsgálat nélkül is adott gyógyteát. Súlyos betegség esetén pedig csak orvosilag kivizsgált és kórházi zárójelentésekkel ellátott betegeknek adott vagy küldött gyógyteákat. Ezzel el akarta kerülni a kuruzslás vádját. Mégis akadt rosszindulatú körzeti orvos irigye, aki följelentette. A helyszínelő vizsgálattal megbízott pesti orvosprofesszor Szalai esperes úrral folytatott beszélgetése során hamar rájött, hogy a gyógynövénytanban erősen képzett tudóst faggat. És ekkor a vizsgálatot befejezve saját gyomorfekélyére kért és kapott gyógyító teát.

Mikor pár év múlva ismét följelentették kuruzslás vádjával, a területi egészségügyi szervek betiltották gyógyteakeverő tevékenységét. A közeli Ajka városában lévő nagyüzemek több vezetője használta addig sikerrel az esperes úr epe- és gyomorfekély-gyógyteáját. Amikor elfogyott a párttag vezetők teája, és a letiltás miatt nem kaphattak utánpótlást, az ő közbenjárásukra oldották fel a tilalmat.
Szolgálatban a sírig

A megnövekedett forgalomhoz szükséges még több gyógynövényt kora előrehaladtával már képtelen volt az esperes úr egymaga begyűjteni. Ezért halimbai embereket bízott meg, hogy ebben segédkezzenek. Később pajtájában megszárította, ledarálta, s 30 kg-os papírzsákokba öntötte az egyes növények darált anyagát. Kirchner Józsefné és Tóbel Antalné segítették aztán a teakeverő munkában. A 70-es években a Szilas menti Mezőgazdasági Szövetkezet karolta fel e tevékenységet, s Halimbárium néven forgalmazta az esperes úr teáit nagyüzemi keretek között. Így havonta tisztes bevétel keletkezett, amelynek java részét karitatív tevékenységre fordította Szalai Miklós. Leromlott, állagában megrendült falusi templomok helyreállítására, felújítására adott hathatós támogatásokat, de volt úgy, hogy rászoruló családok gyermekeit segítette például továbbtanulásukban. A halimbai gyógyfüves esperes házát nagynevű festők és művészek, tudósok, minisztériumi vezetők is gyakran fölkeresték gyógyteákért. Sűrűn megfordult itt a régi tanítványából veszprémi püspökké lett Lékai László (a későbbi bíboros) is. Szalai Miklós „gyógyító munkássága” és karitatív tevékenysége dr. Batthyány-Strattmann László szemészi munkásságával mérhető össze, vallják többen egyháziak is.
A hálás utókor

Az eseperes úr emlékét kegyelettel, tisztelettel őrzik a halimbaiak. Nevét közel harminc éve vette fel az általános iskola, s ez egyben kötelezvény arra is, hogy a természet értékeit s az ezzel párosuló szelídséget, békességességet, ami Szalai tisztelendő úr sajátja volt, őrizzék, ápolják a falu életében, mindennapjaiban is.

Tóbel János polgármester (aki gyermekként ministránsa volt az atyának) örömmel mutatja, hogy az esperes úr egykori házában, amelyet az egyházközségre hagyott, s amelyet pár éve megvásárolt az önkormányzat, emlékházat alakítottak ki. Itt enteriőr kiállításon mutatják be a plébános úr gyógynövény-rendszerező munkásságát, valamint a gyógynövényszárítás, a gyógyteakeverés műveleteit, az épület udvarán pedig gyógynövénytankertet alakítottak ki, ahol a környék l
www.halimba.hu