A fitoterápia olyan tapasztalati elveken alapuló, és folyamatosan fejlődő tudomány, amely gyógyhatású növényekkel, azok részeivel vagy készítményeivel folytatott kezelést jelent az orvoslásban.

A gyógynövényekkel való orvoslás szerepe a gyógyászatban folyamatosan változott az idők folyamán, ugyanis a növény az ember számára eleinte táplálékul, később pedig egyre nagyobb jelentőséggel gyógyszeréül is szolgált. Cikkünkben a fitoterápiával kapcsolatos legfontosabb szemléleti és alkalmazási változásokat tekintjük át az őskortól napjainkig.

Őskor: táplálékból gyógyszer

Az ősember halászatból, vadászatból és gyűjtögetésből tartotta fenn önmagát, amelynek során rengeteg növényt, magvat, bogyót, termést, levelet gyűjtött, és ezeket különbözőképpen - sokszor ismeretlenül - használta. Ennek során az őskori emberek rájöttek, hogy a növények nem csak értékes tápanyagforrások, hanem megfelelő formában alkalmazva gyógyíthatnak is.

A régészeti leleteken alapuló feltevés szerint az ősember étrendje sokkal változatosabb volt, mint a mai  emberé. Rengetegféle növényt, levelet, termést  és gyümölcsöt fogyasztottak ugyanis, sőt fűszerként olyan növényeket használtak, mint a koriander, a bors, a bazsalikom vagy a menta, a kakuukkfű és a zsálya.

Az ősember esetében a gyógynövényekről való tudás alapvetően szájhagyomány útján terjedt, de a baralangrajzokon is sok utalást lehet találni arra, hogy ekkor már növényekkel, "gyógyfüvekkel" kezeltek elsősorban a vadászatokon szerzett külső sérüléseket.

Ókor: írásos emlékek, tudatos alkalmazás 

A gyógynövények tudatos alkalmazásáról a legrégebbi emlékek Kína, az ókori Babilon, India és Egyiptom területéről származnak. Ezeken a területeken az ókorból már írásos emlékek, sőt kész receptek is maradtak fenn a gyógynövények alkalmazásáról. 

Kínában az első gyógynövényekről írott könyv már több mint 230 gyógynövényreceptet tartalmazott, majd az idők folyamán fokozatosan bővült. A fennmaradt emlékek alapján elmondható, hogy a kínaiak már az i.e. 25. században ismerték a fokhagymát, és olyan fontos jelenleg is használt fűszernövényeket, mint a fahéj, a gyömbér vagy a bors. 

A fennmaradt írásos emlékek alapján elmondható, hogy az indiai növénygyógyászat nagyjából egyidős lehet a kínaival. Első írásos említése időszámításunk előtt 1200-ban, az első orvosi iskola és megalapítójának. A legrégebbi emlék már mintegy 67 gyógynövényt ír le.

Az ókori Egyiptomban számos kőbe vésett ábra, dombormű és papirusztekercs maradt fenn a piramisokban. Ezeken az ábrákon már nagyon jól felismerhetők és beazonosíthatók a gyógyításra használt növények. Egyiptomban rendkívül komolyan vették az egészséget, amelynek bizonyítéka, hogy a fáraók egészségi állapotáért egyidejűleg több gyógynövényes orvos is felelős volt.

A gyógykezeléseket kizárólag templomokban végezték, de - amolyan táplálékkiegészítésként - piramisokat építő munkások gyógynövényeket is kaptak a mindennapi étkezések mellé, hogy megvédje őket a fertőzésektől, járványoktól. Az ún. Ebers-féle papirusztekercs már 876 féle gyógykészítményt sorol fel, amely mind növényi alapanyagból származik.

A klasszikus görög és római orvosok rendszerezték a gyógynövények ismeretét, fajtáit és megfelelő gyógyszerként felhasználását.

A görög Dioszkoridész az ismeretek összegzése és elemzése után megírta Európa első gyógynövény jegyzékét, amely több mint 1500 évig alapműnek számított a gyógyításban, és meghatározta a későbbi időszakok gyógynövényekhez való szemléletét.

A rómaiak gyógyhatású szerei is túlnyomórészt növényi eredetűek voltak: a kenőcsöket és gyógyszereket főleg fokhagymából, rozmaringból, és más gyógynövényekből állították elő, némely városokban kisebb üzemekben. 

  Már az egyiptomiak és a görögök is használták ételeik ízesítésére és gyógynövényként is a kakukkfüvet (Fotó: flickr.com)

Középkor:  a szerzetesrendek szerepe 

A római birodalom hanyatlása után a kolostorok lettek a gyógynövény-előállítás, használat és az ezzel kapcsolatos elméleti ismeretek központjai. A kolostorokban ugyanis feldolgozták a latin és ógörög nyelven íródott műveket, így az orvosi és természettudományos témájú, a gyógynövények felismeréséhez szükséges legfontosabb külső bélyegeiről, felhasználásáról, leírásáról szóló könyveket is.

Emiatt a gyógyítás ebben az időszakban a szerzetesek és apácák irányításával a kolostorokban zajlott, mert ők emellett szívesen foglalkoztak növénytermesztéssel, ezen belül pedig kiemelt szerepet kapott a gyógyhatás "vizsgálata" is.

A kolostorokban a hagyományos ismeretek összegzése után megindult a gyógyítással és ápolással foglalkozó szerzetesek oktatása is. Ennek keretében a a termesztéstől egészen az alkalmazásig a jellegzetes kultúrnövények mellett egyre több gyógynövénnyel is foglalkoztak, keneteket teákat és gyógycseppeket készítettek.

Ráadásul az arab utazóknak köszönhetően a középkorban a hagyományos kínai és indiai gyógynövényes orvoslás legfőbb tudnivalói is elterjedtek. A modern gyógynövénygyógyászat alapjait a 16. század elején Paracelsus rakta le, aki Herbarius című könyvében részletesen írt le különböző gyógynövényeket, de ő volt az első, akinek sikerült növényi alkoholos kivonatot - ún. tinktúrát - is előállítania. 

A középkor vége felé Európától távol 1590-ben Kínában egy 52 kötetes mű jelent meg , amely mérföldkövet jelentett a gyógyítás terén, hiszen 1094 gyógynövényt és 11000-féle felhasználásukat közölte. Ez utóbbi mű összefoglalta a gyógynövényekről alkotott addigi teljes tudásanyagot. 

A hazai fitoterápia története

A gyógynövények ismerete és használata Magyarországon is több évszázados múltra tekint vissza, ugyanis a többi európai országhoz hasonlóan az apátságok fennmaradt kéziratai bizonyítják, hogy már a középkorban hazánkba érkező és letelepülő szerzetesek is gyűjtötték, termesztették és használták a gyógynövényeket.

A gyógynövények felhasználási és elkészítési módjai már ebben az időszakban rendkívül szerteágazóak voltak. A gyógynövényeket tea, tinktúra, kenőcs, borogatás, fürdő és illóolajok formájában felhasználva már ekkor számos betegség kezelésére használták. Később - elsősorban a kínai, indiai módszerek terjedésének következtében - egyfajta kiegészítő kezelésként az aromaterápia is elterjedt.

Ezen módszer alkalmazása során a gyógynövényekből származó aromás olajok párologtatásával, illetve füstölők égetésével gyógyítottak különböző kórképeket.

Magyarországon az első gyógynövényfelhasználással és termesztéssel foglakozó intézet, az 1915-ben alapított Gyógynövénykísérleti Állomás kezdte meg működését, amely a gyűjtést és termesztést ellenőrizte, majd később tudományos kérdésekkel is kezdett foglalkozni.

Ezután a magyar gyógynövénytermesztés és előállítás világhírnévre tett szert. Kabay János ugyanis kidolgozta világszabadalmát a fájdalomcsillapításra használt morfin száraz máktokból történő előállítására, majd Békésy Miklós kutatásai révén bevonták a termesztésbe a szívglikozidokat tartalmazó gyapjas gyűszűvirágot is. Később szintén egy magyar kutató dolgozta ki és terjesztette el a gyakorlatban az orvosi kamilla üzemi termesztésének, feldolgozásának módját. 

Ma már a Gyógynövénykutató Intézet szervezi a vadontermő gyógynövények gyűjtését és termesztését.

Részben ennek köszönhetően napjainkban a gyógy- és illóolajos növények termesztése 40-42 000 hektáron folyik. A 2005 decemberétől egyesületként működő Magyar Gyógynövényes Orvosok és Alkalmazók Közhasznú Egyesülete pedig a fitoterápia presztizsének és jelentőségének emelését tűzte ki fő céljának.

A társadalmi környezet nagyon kedvez most e célkitűzésnek, hiszen napjainkban (a szintetikus, számos mellékhatással járó szerek dömpingje közepette) mind az orvostársadalom, mind pedig a laikus közönség részéről egyre nagyobb igény van a természetes, szervezetbarát gyógymódok alkalmazására. 

A gyógynövények jelenlegi alkalmazása:

Napjainkban világszerte elismerik a gyógynövények terápiás létjogosultságát, az orvosoknak el kell azonban érniük, hogy a beteg a létfontosságú orvosi kezelést ne a tudtuk nélkül egészítse ki vény nélkül kapható készítményekkel.

Az "ami természetes, az nem árthat" elv alapján sokan nyúlnak prevenciós vagy terápiás céllal a gyógynövényekhez. Ebben - a hatóanyagok alacsony koncentrációja miatt - nincs is különösebb kockázat, bár bizonyos nemkívánatos hatások fellépése előfordulhat.

Amikor azonban szintetikus gyógyszerekkel együtt szedi a beteg a növényi készítményeket, a kölcsönhatások akár életveszélyesek is lehetnek. 

A fitoterápia korszerű lehetőségei az alkalmazott természettudományok, a kísérleti és a klinikai orvostudomány módszerein alapulnak.

Fontos azonban tudnunk, hogy a gyógynövények nem "csodaszerek", csak helyes indokkal és helyes módszerrel alkalmazva gyógyítanak. Szakszerűtlen használatuk különböző problémákhoz vezethet.

Egyes gyógynövények együtt adása fokozhatja, illetve kiolthatja egymás hatását, ezért szakértő közreműködése szükséges.

Amennyiben tehát bármilyen gyógynövénykészítményt fogyasztunk vagy használunk rendszeresen, azelőtt mindenképpen konzultáljunk kezelő-, vagy háziorvosunkkal.

[forrás:origo .hu]