Márai Sándor: Föld, Föld!
(részlet)
Lakásomból mindössze néhány tűzfalat
találtam. Az ostrom alatt a ház három bombatalálatot és több mint
harminc gránátot kapott. A szemétdombon, amely törmelékekből,
lépcsőfokok romjaiból, bútorroncsokból emelkedett a lépcsőház helyén,
felmásztam valahogy az emeletre, és a pépes, romos domb tetején, ami
valamikor az otthonom volt, megpillantottam a cilinderem és egy francia
porcelán gyertyatartót. Fényképek hevertek a
szemétben, közöttük az, amely – régen valamikor, az ostrom előtt – az
íróasztalom felett lógott és Tolsztojt ábrázolta, amint Gorkijjal állong
a Jasznaja Poljana-i kertben. Ezt a fényképet zsebre tettem és
körülnéztem, mit vihetnék még emlékbe? A torlaszokon át behatoltam a
szobába, ahol könyveim sorakoztak a polcokon. Szerettem
volna megtalálni a bilingvikus Marcus Aureliust,
aztán Eckermann Beszélgetéseit és egy régi magyar kiadású Bibliát. De a
rendetlenségben nehéz volt tájékozódni. A légnyomás, mint valami
papírzúzda, pépessé darálta a könyvek legtöbbjét. Mégis egy könyv
sértetlen címlappal feküdt a szemétdombon, közvetlenül cilinderem
mellett. Felemeltem, elolvastam a címet: „A polgári kutya
gondozásának könyve”, ez volt a cím. Ez a kötetet
zsebre vágtam és óvatosan lemásztam a szemétdombról a földszintre. Ebben
a pillanatban - később sokat gondolkoztam ezen – különös
megkönnyebbülést éreztem.
Kommentáld!