DSIDA JENŐ:ŐSZ

..Mért van, hogy a szívem
Csupa, csupa bánat?-
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő forró könnyel....
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak mégegyszer jőjj el.

Válasz

Várnai Zseni: Gondolatok az öregségről

A fáradt, öreg elme zakatol,
körben forog, ismétel szüntelen,
a múltak mély kútja fölé hajol,
hol békalencsés, zöld hínár terem.
Egy-egy emléket megragad, motyogja,
és újra kezdi tízszer is naponta,
mint vén malom,
mely már csak szelet őröl,
s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

Rettent a példa,
vigyáznom kell magamra,
minden elgondolt, kimondott szavamra,
s főként arra,
mit papírra vetek...
Érzem, tudom az ember gyöngeségét,
ezért mindig szemem előtt
a mérték...
Hibáimnak én nem kegyelmezek!

De te ne bántsd a vént,
te fiatal,
ha botlik is a lába vagy a nyelve.
Így jársz te is,
ha véget ér a dal...
És minden érdem immár elfeledve!
Válasznak, ezt a verset találtam a legjobbnak!

Válasz

Várnai Zseni:Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!

Válasz

Várnai Zseni: Virágos ág...

Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.

Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.

S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.

Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.

S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete..

Válasz

Kulka János A zene

Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel.
a zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!
Mert a jó, a rossz csak szó, olyan ami sokszor változó,
de egy ismerős hang, az megmarad, máris érzed, hogy védve vagy,
a dal egy biztos hely!

A zene az kell, mert körülölel, és nem veszünk majd el.
Ha van elég szív, az sokat segít, már úgysem adjuk fel.
Köztünk minden ember más, különös és sokfajta szokás.
De hogy éjjel mindenki álmodik, nagy bajt nem csinál hajnalig,
ebben egyformák!

Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
mert mindenki erős, és életrevaló,
de van aki csak árva, és sose volt jó!
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindenki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, a dal csak így lesz szép!
Itt mindenki tudós, mert mindenki figyel,
és van, aki majd játszik, és sose nő fel.
de van aki majd ír, és lesz, aki zenél,
és van aki majd bátran és okosan él.

Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindenki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, a dal csak így lesz szép!

Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
mert mindenki erős, és életrevaló,
de van aki csak árva, és sose volt jó!

Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindenki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, a dal csak így lesz szép!

A zene az kell, mert nem adjuk fel,
egy ritmus vagy jel, csak ne vesszünk mos el, a zene az kell, mert körülölel,
ha van elég szív, a dal az csak így lesz szép!

Válasz

Köszönöm a versedet Sárika. Nagyon IGAZAT írtál. Amikor 48 évi házasság után közli a férj, hogy beleszerettek egymásba egy nyomorék, folyékony beszédű", gonosz kék kidülledt szemű nővel, akinek két lapos patkányfoga van elől, és kétszer is öngyilkossággal fenyegetőzött, ha nem költözik oda a férjem. Te mit éreztél volna olyan asszonyként, aki csak jót tett és mindig segített, mellette állt a férjének. A család sem tudott rá hatni, mert ő 68 éves volt tavaly, az a nő meg 38 és bozontos. Keservesen megbánta, hazajött két hónap után, amikor kiismerte. /<perei.janosne@gmail.com> /

Előzmény

Válasz

Ne félj, az élettől ,a szeretetet mindent megold !



Soha ne félj az életeben, bármit hoz eléd
akármekkora problémákat, akadályokat, gördít is eléd
ne érezd soha úgy, hogy azokat, nem lehet legyőzni
de lehet, mindent le lehet győzni, akarattal, kitartással, szeretettel

Sok mindent átéltem, és élek is, nap mint nap
elébem le tesz ezernyi gondot, próbára tesz
nap mint-nap, percről percre, teszi velem
gondokat tesz senki elénk, melyek egyformák, mindenkié más

De hidd el az igazi szeretet, béke hit, akarat, szerelem
legyőzi mindezeket, ha, él a szíved legmélyén
minden embernek megadatik a lehetőség,hogy válasszon
mit fogad el, a jót, a szépet, vagy a rosszat

Mindenkit próbára tesz, minden jó szívű, lelkű embereket
kiknek szívük legmélyén az igaz szeretet él, és másokért élnek
nem önmagukért, akkor élnek, és csak akkor boldogok
ha egyetlen egy napjuk sem múlt el hiába, ha adhatott szeretetet
segítséget, és soha nem kéri vissza, ne is akarjad az ilyen embereknek, visszaadni, ha segítettek rajtad

Eddig ha féltél, hallgass meg szavaimat, ne félj
miden legyőzhető, minden betegség is, minden gond
minden rossz, miden gonoszság, irigység, embertelenség
ne félj az élettől, mert a szeretet az egyetlen, ami mindent megold

Szeretetet pénzért,nem lehet venni, a szeretet
az egyetlen ami örök, és megmarad ahol járt, jót tett
nyomot hagy maga után, az emberi szívekben lelkekben
hitet, erőt adnak, reményt bizalmat, békét, megértést,szerelmet

Az egyetlen örök törvény, ami megmarad örökre
nem tehet ellene senki, és semmit soha, hogy a szeretet
megszűnjön létezni a földön, az egész világon
mert vannak sokan ,és leszünk mindig többen, kik csak ezért élnek

Ne félj drága kicsi lélek, soha az élettől
ott van benned is a szeretet, a szíved legmélyén
te drága gyermek, megfogod tanulni, érezni, látni
ezt az egyetlen-egy nagy igazságot, a szeretet mindent megold

Ne félj, mert a szeretet megjelöl, a szeretet megtart
a szeretetet, az egyetlen ami őszinte, ami nem hazudik
a szeretet előre megérez mindent, és megsegít mindenkit
a szeretet teljesít, a szeretet társakra lel, kapukat nyit ki

Ne fél soha, mert a szeretet önmagát ossza szét, és nem kér semmit érte cserébe soha, ezt jól jegyezd meg mert ez így igaz !

Válasz

Bertolt Brecht:
EMLÉKEZÉS

Szeptember volt, kéklő szeptember és csönd,
kis szilvafácska nyúlt fejünk fölött.
Ott tartottam halvány, csöndes szerelmem,
mint drága álmot, karjaim között.
A bűvös nyári égen a magasban,
rég észrevettem már, felhőcske állt.
Fénylő-fehéren és fönt, mérhetetlen,
midőn felnéztem, eltűnt, messzeszállt.

Azóta sok-sok hónap tűnt a múltba,
s úszott el az időben csendesen.
A szilvafák közül sokat kivágtak,
s ha azt kérdeznéd: hát a szerelem?
Azt mondanám, emlékem sincs felőle.
S habár kétkedve pislognál felém,
arcát nem tudnám semmiképp idézni,
csak azt, hogy megcsókoltam egyszer én.

S a csókot is feledtem volna régen,
ha az a felhő nem lett volna ott.
Azt őrzöm még, és őrzöm mindörökké,
fénylő-fehér volt, s fentről villogott.
A szilvafák talán virágzanak még,
s a régi lány hetedszer szül talán.
De az a felhő percekig virult csak,
fölnéztem, és a szél elkapta már.
-
fordította: Csorba Győző

Válasz

.......... ........... ......


Barsy Irma:
A tavasz örömhíre

A nagy hó olvadni kezdett,
s robajjal zúgott le az ár,
eddig a mezőt hófehéren
takarta be a bús halál.
Sárba tiporva rothadt fű,
gyász boritá a réteket,
mindent az ősz szele hervasztott
és elűzte az életet.
S míg egy fakult füvet kezemben
finom, holt porrá morzsolok,
gondolom, hogy mind hasonlóak
a halandó ember-sorsok.

Mint aszott fű, hull el az ember,
földporrá lesz, mi élet volt,
ó Istenem, feltámadhat-e,
élővé lesz-e ami holt?!
A sírok egyre domborulnak,
mind több a gyász és a halál...
Lesz-e az elmúlásnak vége,
lesz-e virágzóbb láthatár...?

De ím a Nap kél diadallal
s meleggel szórja be a tért,
aszott fű helyett zöld hajtástól
díszeleg a felperzselt rét.
A húsvéti harangok kongnak,
bíbor hajnal köszönt megint:
a hang s a fény versenyre kelve
élet győzelmét hirdetik.

Ki értünk meghalt, harmadnapon
a sírból győztesen jött ki,
s lőn zsengéje feltámadásnak,
amelyben a hivő követi.
Feltámadunk! hiszem szilárdan,
a sir és halál nem örök.
Nem maradhat végképp a sírban,
ki e létből elköltözött...!
Megváltónk eljön dicsőségben,
hogy megszűnjön a bűn, halál
s ki az Úrnak híven szolgált,
Benne örök életet talál.

Válasz

Kaktusz.

Tudod arra gondoltam,
a természet, ha egyáltalán
a szerelemre képes,
annak a virágba borulásnak
a tavasz lehet az ideje,
azt a virágok tudják,
s mint egy adott jelre,
úgy kezdődik az öltözés
az ünnepi díszbe...
tudják,
vagy inkább az összetartozóknak
dobban meg a szívük egyszerre,
s a lelkük olyankor borul virágba...
az ember azt gondolja,
tetszeni neki akarnak,
pedig csak haszonélvezője
a virágok gyönyörű szerelmének...
és talán van úgy is,
hogy egy virág eltéved,
s az ember mosolyogva,
meghatva nézi
a novemberben érkező ibolyát,
pedig talán szomorú a történet,
mert, hogy neki
egyedül dobbant a szíve,
s a rideg magányban
megfagy a lelke...
talán az ember szerelmének is
megvan a virágba borulás
pontos ideje,
amikor két összetartozó szív
dobban meg egyszerre,
de, mint a novemberi ibolya,
könnyen téved el az ember is,
s marad a szerelmével magára.

Válasz